Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Közlekedési szakértők szerint meg kell építeni az M0-ás hiányzó szakaszát

Az InfoRádiónak nyilatkozó közlekedési szakértők szerint fontos lenne, hogy körbeérjen az M0-ás körgyűrű. Demszky Gábor főpolgármester az InfoRádiónak azt mondta: nem bánná, ha nem épülne meg az M0-ás autópálya nyugati szakasza, a 10-es út és az M1-es autópálya között.

Hogy az M0-ás észak-nyugati szakaszának megépítése elhúzódik, az sajnos elképzelhető. De hogy ne lenne rá szükség, miként azt Demszky Gábor állítja, azzal nem tudok egyetérteni - mondta az InfoRádiónak Hamarné Szabó Mária.

A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozatának elnökhelyettese szerint a gyűrű akkor tudja betölteni funkcióját, ha bezáródik. Ugyan ét lehet menni az M0-áson az M3-asról az M1-esre, de a keleti és déli szakasz forgalma már így is hatalmas. A bekapcsolódó keleti szektorral ez a forgalom tovább nő, ezért a szakasz újabb fejlesztéseket igényel - mondta a szakember.

Mindezt már azok a környező települések is érzékelik, akik korábban tiltakoztak az M0-ás 10-es, 11-es útig való meghosszabbítása ellen - mutatott rá Hamarné Szabó Mária. Az ilyen utak szakaszosan épülnek, és minden szakasz befejezésekor megjelenik számos megoldandó probléma - mondta. Hozzátette: ha elkészül a 10-es útig tartó szakasz, akkor is érzékelhető lesz a nyugati szektor hiánya.

A nyugati szektor megépíthetőségével már sokat foglalkoztunk, kikértük az előzetes környezetvédelmi hatósági engedélyeket is, és számos nyomvonaltervezet készült - fejtette ki az elnökhelyettes. A közlekedési szakember szerint ezután az egész hálózatfejlesztést egy helyben topogásra ítélték, főleg pénzhiányra hivatkozva.

Nem hiszem, hogy a 10-es és 11-es úton jelentősen növekedne a forgalom az M0-ás miatt - mondta Hamarné Szabó Mária. - Ekkor minden forgalom délről és keletről fogja elkerülni a fővárost.

A főváros élhetősége szempontjából viszont meg kellene vizsgálni az észak-dél forgalmat, hiszen jelenleg a Duna-partot hatalmas forgalom terheli az elnökhelyettes meglátása szerint. Amíg ugyanis nincs Budán egy kerülőút, nem biztos, hogy minden forgalmat ki lehet tiltani a Duna-partról - mutatott rá Hamarné Szabó Mária.

Elsősorban Budának lesz jó a körgyűrű

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetője is úgy látja: Budapest életében fontos az M0-ás körgyűrű, ami elsősorban a budai közlekedést könnyítené meg.

Berg Tamás az InfoRádiónak elmondta: az M0-ás 10-es és 11-es út közötti körülbelül 8 kilométeres szakaszát 2013-ig kell befejezni a Közlekedési Operatív program szerint, a teljes, 107 kilométeres körgyűrű bezárása pedig 2020-ig készülhet el.

A főosztályvezető úgy véli: ebben az évben befejeződik a 10-es és a 11-es út közötti környezetvédelmi tervezés, és remélhetőleg idén környezetvédelmi engedélyhez jutnak a beruházók.

Hanganyag: Sigmond Árpád és Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×