Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Tanári bérkiegészítés: kezdetnek megteszi

A pedagógusi szakmát kívánja vonzóbbá tenni az a megállapodás, amelyet az oktatási miniszter kötött három szakszervezet vezetőjével. Ennek értelmében a pályakezdő és a fogyatékos gyerekekkel foglalkozó pedagógusok január elsejétől pótlékot kapnak. Az egyik aláíró, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ezt hasznos, de kezdeti lépésnek nevezte.

Árok Antal az InfoRádióban elmondta: fontos, hogy végre olyan lépések születnek, amelyek emelik a pedagógus pálya presztízsét, a fizetéseket pedig megfelelő színvonalúra próbálják hozni. Ez az első lépés, amelyet továbbiaknak kell követniük, hogy a megbecsülés és a bérezés megfelelő szintre kerüljön.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetője hangsúlyozta: fontos elem, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok jelentős összegű pótlékot kapnak 2009-től, ami segíti a pluszmunka elvégzését számukra.

Jelentős lépés a pályakezdők fizetésének emelése is, ugyanekkor ez okozza a legnagyobb feszültséget. A minisztériummal folytatott tárgyalások nyomán született meg az a kompromisszum, hogy az első hét bérkategóriában, azaz huszonegy éves szolgálati időig emelkedik a fizetés, belesimulva a közalkalmazotti bérrendszerbe - fejtette ki az érdekképviseleti vezető.

A megállapodás értelmében a főiskolát végzettek kezdetben 20 ezer, az egyetemi végzettségűek 32 ezer forintos kiegészítő pótlékot kapnak. Árok Antal szerint ez a munkavállalói lét megkezdéséhez fontos, de nem elégséges adalék.

A közös nyilatkozatot a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szervezet, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének vezetője írta alá.

Kimaradásukról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az InfoRádióban azt mondta: többször kérték, hogy vonják be őket a tervezet kimunkálásába, ez azonban nem történt meg, sőt szervezetüket nem is értesítették a szerdai aláírásról.

Kerpen Gábor kiemelte: egyetértenek az Új tudás program alappilléreivel, emellett vannak saját javaslataik is, például a pályakezdő és hátrányos helyzetű tanároknak órakedvezményt adnának. A szervezet általános béremelést is szükségesnek tart, hogy a pedagóguskeresetek elérjék az egy főre jutó GDP száz százalékát.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×