Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
316.75
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Módosítja a főváros a behajtási rendeletet

A nyári szünet előtti csütörtök-pénteki ülésén módosítja a Fővárosi Közgyűlés a márciusban hatályba lépett rendeletét, amely a tehergépjárművek belső városrészekbe való behajtását korlátozza - jelentette ki Demszky Gábor a Városháza udvarán tartott szerdai tájékoztatóján.

A főpolgármester elmondta, hogy az új szabályozás alapvetően jól vizsgázott, de a város gazdasági versenyképességének fenntarthatóságához folyamatos finomhangolásra van szükség.

Hozzátette, hogy a közigazgatási hivatal kifogása óta a szaktárca egy rendelettel megteremtette a jogszabályi hátterét annak, hogy a főváros jogszerűen szedhesse a behajtási-várakozási díjat. A közigazgatási hivatal észrevétele szerint erre a rendelet decemberi elfogadásakor nem volt jogi lehetőség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×