Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
315.57
bux:
149659.65
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

"Időnként a kutatóknak is el kell engedni a fantáziájukat"

Elkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének egy hetes nyári programja, amelynek keretében a diákok különböző tudományágakkal ismerkedhetnek meg péntekig. A Tanuljunk egymástól nevű táborban a középiskolások laboratóriumi gyakorlatot szerezhetnek, és megismerkedhetnek a kutatói munkával.

A nyári táborba az ország összes középiskolájából jelentkezhettek fiatalok. A több mint 60 pályázó közül tizenhat diák kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedjen az intézetben folyó kutatásokkal.

Daróczi Csaba, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének munkatársa az InfoRádiónak elmondta, hogy a diákok választhatnak, mely szakterület érdekli őket leginkább, és a héten megismerhetik az adott laboratóriumokban folyó szakmai munkát.

"A diákok szakosodni fognak egy-egy általuk választott témára De úgy gondoltuk, megengedjük, hogy bepillantást nyerjenek a többi intézetben kutatott érdekes témára, amely mondhat valamit egy középiskolásnak is" - tette hozzá.

A tanulók a többi között megismerhetik az atomok világát, megtapasztalhatják, hogy a napelemekkel kapcsolatos kutatások eredményei mit jelentenek a hétköznapokban. Daróczi Csaba beszélt arról is, hogy a fiatalok komoly szakmai munkát végezhetnek, ötleteikkel segíthetik a kutatók munkáját.

"Azt még nem tudjuk, hogy mennyit tudnak segíteni nekünk, de az ötleteikkel biztosan. Ezeknek egy része persze nyilván futurisztikus, sci-fibe illő, de időnként a kutatóknak is el kell engedni a fantáziájukat, mert az igazán nagy, jövőbemutató ötletek csak bátor gondolkodás eredményeként bukkanhatnak fel" - fejtette ki.

Daróczi Csaba a heti programmal kapcsolatban azt mondta, hogy az érdeklődő fiatalok péntekig minél több labor munkájába nyerhetnek bepillantást, és az elmúlt egy hét munkáját értékelve beszámolóban összegzik a tapasztalataikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×