Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Medgyessy: Gyurcsány jobban tette volna, ha lemond

A Heti Válasznak nyilatkozó Medgyessy Péter volt miniszterelnök szerint nem alakult volna ki politikai válság, ha Gyurcsány Ferenc lemond 2006 őszén.

A Heti Válasz interjút közöl Medgyessy Péter volt miniszterelnökkel. A korábbi kormányfő a lapnak elmondta: megelőzhető lett volna a politikai válság, ha Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után lemond. Medgyessy Péter jó döntésnek tartja, hogy annak idején 50 százalékkal megemelte a közalkalmazottak bérét, sőt, jónak tartja az általa végrehajtott kiigazításokat is. A volt szocialista miniszterelnök szerint, ha 2004-ben tovább folytatták volna a hiánycsökkentő politikát, és nem hagynak fel vele a közelgő választások miatt, ma komolyan beszélhetnénk az euróbevezetésről. Medgyessy Péter szerint Horváth Ágnes menesztése csak a koalíciós szakadás casus bellije volt az SZDSZ számára. A politikus szerint az MSZP túlreagálta a népszavazás eredményét.

A HVG értesülései szerint erős a gyanú, hogy cukorszirupot kevert a mézbe a dunavarsányi Aranynektár Kft., ezért a hatóság bezáratta Magyarország legnagyobb, tavaly uniós támogatással felújított mézüzemét. Az értesülés egyelőre csak gyanú, hiszen egyelőre csak annyi biztos, hogy egy razzia során cukorszirup gyártáson kapták a dolgozókat, valamint lefoglaltak cukrot, pollent, és mesterséges fehérjéket. Hogy milyen hatással lehet ez a magyarországi mézkereskedelemre, arról a HVG-ben részletesen olvashat.

A Figyelő terjedelmes összeállítást közöl a cégvezetők egészségi állapotáról, és az azt befolyásoló tényezőkről. A hetilap megjegyzi: a cégvezetők átlagnál magasabb életszínvonala garantálhatná is számukra az egészséges és hosszú életet, a megbetegedések kockázatát esetükben megsokszorozza a menedzserlét állandó réme: a stressz. Az első tünet a munkahelyi teljesítmény romlása, később azonban egyre súlyosabb testi és lelki problémákra is számítani kell. Hogy mik ezek, azt megtudhatja a Figyelőből.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×