Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
316.62
bux:
153769.5
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Fidesz: elfogadhatatlan a miniszterelnöki protokollkeret emelése

A Fidesz elfogadhatatlannak és arcátlannak tartja, hogy a kormány saját hatáskörben 450 millió forinttal megnövelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök protokollkeretét - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"Elfogadhatatlan, arcátlan, felháborító" - így jellemezte a döntést a fideszes politikus, aki szerint ez az eset is jól mutatja, hogy ennek a kormánynak csak a saját hatalma és a saját luxusa a fontos, az emberek nem számítanak.

Az ország jelenlegi helyzetében nem engedhetné meg magának a miniszterelnök és a kormány - ha lenne még benne demokratikus elköteleződés - hogy 450 millióval megnövelje a kormányfő protokollkeretét - tette hozzá.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: miközben a kormány azt hazudja, hogy nincs pénz az egészségügyre és az oktatásra, addig százmilliókról tud egyszerre, saját hatáskörben, könnyedén dönteni.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a népszavazás éjszakáján Gyurcsány Ferenc azt mondta: a költségvetésnek nem áll módjában, a kormánynak pedig nem áll szándékában pótolni az oktatatásból és az egészségügyből korábban elvett forrásokat.

A Fidesz szóvivője felidézte, hogy a kormány a megszorító intézkedések miatt is úgy próbált megértést kérni, hogy azt mondta, az állam magán kezdi a spórolást. "A kormány erőfeszítéseit most mindössze az köti le, hogy mindenáron ragaszkodjon a hatalomhoz, még ebben az időszakban is 100 milliókat préseljen ki saját luxusára, ahelyett, hogy az ország válságára keresnék a megoldásokat" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×