Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
317.49
bux:
153584.59
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Elutasította a főügyészség a kormányfő elleni feljelentést

Gyanú és bűncselekmény hiányában elutasította a főügyészség a Civil Jogász Bizottságnak a miniszterelnök ellen még márciusban tett feljelentését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre a Magyar Hírlap információját megerősítve azt közölte, azért nem indítanak nyomozást a kormányfő ellen, mert nem találtak olyan konkrét adatot, ami azt igazolná, hogy Gyurcsány Ferenc "bármilyen módon részes lenne akár több emberen elkövetett emberölés bűncselekményében, akár gyülekezési szabadság megsértésének bűntettében".

A határozat nem jogerős, a feljelentő a határozat ellen panasszal élhet - fűzte hozzá. A döntés még a múlt héten született, és a feljelentő ezen a héten vette kézhez a határozatot.

A főügyészség vezetője elmondta, azért "kettős" - egyrészt bűncselekmény, másrészt gyanú hiányában - az elutasítás jogcíme, mert a feljelentésben felbujtói és részesi magatartás szerepelt.

Az ügyészségre március 13-án érkezett meg a Civil Jogász Bizottság feljelentése a miniszterelnök ellen. Völgyesi Miklós, a bizottság elnöke akkor azt közölte: a miniszterelnököt "a gyülekezési szabadság megsértésének bűntette és sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntette kísérlete bűnrészesként elkövetésének magalapozott gyanúja" miatt jelentik fel.

Daróczi Dávid kormányszóvivő akkor azt mondta, szakmailag és emberileg egyaránt nonszensz a feljelentés, és úgy vélte: nyilvánvaló pártpolitikai támadásról van szó.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mi jöhet a tőzsdéken?

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mi jöhet a tőzsdéken?

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig óvatos emelkedés várható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×