eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Több gyógyszer ára csökken - a nap legfontosabb hírei

Holnaptól 36 gyógyszer termelői ára csökken; 11 esetben a térítési díj több mint 10 százalékkal lesz kevesebb. Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a patikaszerek között vérnyomáscsökkentők és antibiotikumok is vannak.

Megállapodott a betegszállítás finanszírozásáról az Egészségügyi Minisztérium és a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete. Az egyeztetést a szervezet azért kezdeményezte, mert a mentés és betegszállítás január elsejei szétválasztása óta a magánszolgáltatók nem tartották elegendőnek feladataik elvégzésére az állam által biztosított összeget.

Körösi László, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezető-helyettese arról számolt be: az idei finanszírozásra 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségbiztosítási alapban. Szólt arról is, hogy 1 kilométer után 100 forintot kapnak a magánszolgáltatók, ez 12 forinttal több az eddigi összegnél.

Döntés tavasszal

Áprilisban hozza meg a végső döntést a kormány az új tulajdonosi programról, amely a tájékoztatási kampány és a szükséges jogszabály módosítások után az év végén, vagy 2009 elején indulhat el.

Molnár Csaba, a program miniszterelnöki megbízottja az InfoRádióban megerősítette: a kabinet célja, hogy jelentős állami kedvezményekkel olyan polgárok is hozzájuthassanak az állami vagyonhoz, akik eddig ebből a lehetőségből kimaradtak, mert nem rendelkeztek a szükséges információval, illetve nem volt elég pénzük.

A szocialista országgyűlési képviselő közölte: a program fedezete mintegy 1.500-2.000 milliárd forint értékű állami vagyon.

Elszámoltatják Verest

Június 30-ig tételesen el kell számolnia a pénzügyminiszternek a Kormányzati Negyed projekt előkészítésére fordított pénzzel. A Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat értelmében Veres Jánosnak emellett az év végéig javaslatot kell tennie a terület hasznosítására.

Nyilvános a Déli Áramlat szerződése

Nyilvánosságra hozták a Külügyminisztérium honlapján a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megvalósításról szóló, tegnap aláírt magyar-orosz szerződés magyar nyelvű szövegét. A megállapodás szerint a beruházásra létrehozott magyar-orosz társaság tulajdona nem sajátítható ki, nem államosítható.

Ismét habzik a Rába

A környezetvédelmi miniszter azonnali tájékoztatást kért az osztrákoktól a Rába újabb szennyezéséről. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint Fodor Gábor határozott és kemény fellépést vár az osztrákoktól a károkozókkal szemben, miután reggel újból jelentős habzást tapasztaltak a Rába szentgotthárdi szakaszán.

Halpusztulás Csanyteleken

Több százezer teleltetett hal pusztult el a Csongrád megyei Csanytelek mellett levő halastórendszerben - közölte a telep halászmestere. Szabó Zoltán elmondta: ammóniamérgezés miatt az egynyaras pontyból és amúrból 180 ezer, a kétnyaras halakból 50-60 ezer állat döglött meg. A kár értéke 30 millió forint.

Hiányzik az eskü

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság, hogy nincs törvényben szabályozva a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek esküjének szövege. A testület ezért arra kérte az Országgyűlést, hogy június 30-ig pótolja a hiányosságot.

Fellépés a feketegazdaság ellen

Javaslatot dolgoz ki a feketegazdaság visszaszorítására a gépjármű-szektorban az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. Kondorosi Ferenc már egyeztetett a kérdésről az ágazatban működő érdekvédelmi szervezetek képviselőivel.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy jelentős bevételkiesést okoznak a költségvetésnek az autó- és alkatrész-kereskedelemben, valamint a járműjavításban illegálisan működő vállalkozások.

Elmaradt az OMV-MOL-per

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma május 13-ra halasztotta az OMV kontra MOL pert. A felperes OMV képviselői a tárgyaláson elmondták, hogy fenntartják keresetüket, míg a MOL, az alperes képviselői, szintén fenntartva korábbi álláspontjukat, a per megszüntetését kérték, mivel szerintük a két fél közötti vita nem tartozik a bíróságra, illetve nincs is jogvita.

Bajnai Ausztriában

Az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének konferenciáján tartott előadást az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon a konferencián arra hívta fel az osztrák politika és gazdaság befolyásos személyiségeinek figyelmét, hogy Magyarországon a pénzügyi egyensúly helyreállítása, a reformok első szakasza lezárult, az ország a modernizáció új szakaszába lép.

A magyar miniszter arra ösztönözte osztrák hallgatóságát, hogy vegyenek részt a magyar infrastrukturális befektetésekben, a magas hozzáadott értékű iparágakban, a kutatás-fejlesztésben, és ne csak Budapesten, hanem a nagyobb városokban, a regionális központokban is legyenek jelen.

Megkezdik a nyugdíjfolyósítást

Budapesten és a nagyvárosokban március 6-án, más településeken március 11-én kezdi meg a tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetését a Magyar Posta Zrt. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye szerint a bankszámlával rendelkező nyugdíjasok esetében a kifizetések március 10-én várható.

Zárt peronos rendszer a Keletiben

Hétfőtől a Keleti pályaudvaron is bevezeti a zárt peronos jegyellenőrzési rendszert a MÁV Start. Az első héten szóbeli figyelmeztetést kapnak az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók, utána azonban pótdíjat kell fizetniük.

ENSZ-központ Budapesten

Átadták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti központját. Antonio Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetője az eseményen arról beszélt: az ország jó adottságai és a kormány különlegesen pozitív hozzáállása miatt olyan feladatokat is Budapestre csoportosítottak, amelyeket eddig jellemzően Genfből irányítottak.

Felfüggesztették Győr jegyzőjét

Fegyelmi eljárást kezdeményezett és felfüggesztette állásából Győr jegyzőjét a város közgyűlése. Borkai Zsolt polgármester korábban azért kért eljárást Papp László ellen, mert a hivatal nődolgozói azt állították, hogy zaklatta őket.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×