Infostart.hu
eur:
353.57
usd:
309.94
bux:
139377.15
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kóka adót csökkentene

Eredményesnek nevezte az idei évet az SZDSZ elnöke. Kóka János évértékelő beszédében azt mondta: érdemi esélyt lát arra, hogy a kormány ne térjen le a reformok útjáról.

Kóka János, az SZDSZ elnöke kiemelten szólt arról, hogy tavaly az azonnali beavatkozások nélkül az államháztartási hiány meghaladta volna a 10 százalékot. A politikus idén már csak 6 százalékkal, jövőre 4 százalékkal, 2009-ben pedig 3 százalékkal számol.

Mint fogalmazott: ma Magyarországon a gazdasági növekedésnek akadályai vannak. A gátak egyike a túlzott adóelvonás és a bürokrácia. Szerinte ezen változtatni kell.

Elsődleges feladatként említette az oktatás, a nyugdíj és az egészségügy reformjának véghezvitele mellett az adórendszer átalakítását.

A jövő év első negyedében meg kell állapodni az adóreformról. Ennek középpontjában a foglalkozás ösztönzése kell, hogy álljon. Cél a legális foglalkoztatás, az aktivitás és a versenyképesség növelése - jelentette ki.

Az egészségügyi miniszter szerint is eredményes volt az év. Horváth Ágnes sikeresnek nevezte az egészségügyben meghozott reformintézkedéseket.

Stabilizálódott a kórházstruktúra, csökkentek a gyógyszerkiadások, kevesebb lett a rendszerben a hálapénz, és közben nőtt az egészségbiztosítási alap bevétele - mondta.

Horváth Ágnes nem bocsátkozott találgatásokba arra vonatkozóan, hogy mi lesz a reform jövője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×