Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
311.01
bux:
139111.34
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Orbán Viktor a szocialisták történelmi bűnéről

A Fidesz elnöke szerint a december 5-ei kettős népszavazás után az MSZP nevéből a magyar, a most hétfői egészségbiztosításról szóló törvény kapcsán pedig a szocialista tűnt el. Így maradt a párt, ami mindig is volt - állítja a pártelnök. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP megtéveszti az embereket, ugyanis a több-biztosítós egészségügyi rendszer első lépése a december 17-én megszavazott jogszabály.

"A szocialisták a közvélemény előtt immár jól ismert szokásukkal rukkoltak elő, vagyis nem mondtak igazat, félrevezetik az embereket" - mondta az InfoRádióban Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke kijelentette: 2007-ben nem az volt a kormány hibája, hogy jó döntéseket rosszul kommunikált, hanem az, hogy rendkívül rossz döntéseket hozott, szembefordult az ország polgárainak többségével. Semmibe vette az emberek véleményét, és akaratuk ellenére hozott döntéseket.

Az ellenzéki pártelnök szerint az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló döntés, amely "a tőkések kezére juttatja az egészségbiztosítást", történelmi bűn.

Kijelentette: a magyar baloldalnak szeme kell néznie azzal, hogy a kettős állampolgárság elleni kampányakor nevéből kitörölte a magyar szót, az egészségbiztosítási törvény hétfői elfogadásakor pedig a szocialista szót is. "Így maradt a párt, vagyis az, ami mindig is volt" - mondta Orbán Viktor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×