Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.35
bux:
143758.73
2026. október 15. csütörtök Teréz

"Az emberek érdekeit is védeni kell"

Érjenek el megfelelő bevételt az állami vállalatok, de emellett az emberek érdekeit is védeni kell - mondta el a villamosenergia-piac liberalizálásával összefüggésben a Fidesz budapesti elnöke.

Fónagy János az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: az állam feladata a tulajdonában lévő vállalkozásokat versenyképes helyzetben tartani, szükséges, hogy az állami vállalatok megfelelő bevételt érjenek el, de az emberek érdekeit is védeni kell.

A Fidesz budapesti elnöke a villamosenergia-piac liberalizálásáról kijelentette: a jelenlegi helyzetben nem indokolt annyira kinyitni a piacot, ahogyan azt a kormány tervezi.

A képviselő szerint az államnak nem kellene eladnia meghatározó erőműveit, mert tulajdonosként garantálhatná az energiaárak elviselhető szinten tartását.

Nem kéne eladni a Cargót

A magyar vasúttársaság teherszállítási üzletágának privatizációjáról Fónagy János azt mondta: az állam rosszkor, és emiatt jóval a valódi értéke alatt adja el a MÁV Cargót.

Az ellenzéki honatya hangsúlyozta: nem gondolja, hogy a vasúti teherszállítás az állam feladata lenne, az üzletág állami kézben azonban jelentősen segítené az amúgy hatalmas adóssággal küszködő, és jelentős éves veszteséggel működő MÁV-ot, annak személyszállítási részlegét.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×