Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
326.41
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Jöhet a "nagyipénz"

Van megoldás a nyugdíjrendszer problémáira - állítja a Barankovics István Alapítvány elnöke. Mészáros József a "Nyugdíjreform Magyarország 2007" című szakmai tanulmánykötet bemutatója alkalmából az InfoRádiónak elmondta: javaslataik közt szerepel az alapnyugdíj és a "nagyipénz" bevezetése, valamint a magánnyugdíj-rendszer gyökeres reformja.

A mostani felosztó-kirovó nyugdíjrendszer más alapfeltevések mellett volt működőképes, a megváltozott helyzethez kell adaptálni, ez azonban nem jelenti azt, hogy katasztrófa fenyeget - mondta az InfoRádiónak a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

Mészáros József szerint az egyik fő probléma az, hogy a nyugdíjrendszert is átitatja a politikai demagógia: a választások előtt a pártok megpróbálják megvásárolni a nyugdíjasok szavazatát, majd az ekkor kiosztott pénzt különböző rafinált technikákkal igyekeznek visszavenni.

Ezt szeretnék kiküszöbölni, és egy jól átlátható, kiszámítható rendszert létrehozni, emellett átgondolttá tenni a járulékkalkulációt - tette hozzá a Barankovics István Alapítvány elnöke.

Mészáros József problémásnak tartja azt is, hogy a jelenleg működő nyugdíjrendszer pedig nem bátorít gyermekvállalásra, sőt, ebben a tekintetben ellenérdekeltté teszi a családokat, így ezen is változtatni kívánnak.

A KDNP alelnöke elmondta: javasolják 70 éves kortól az alapnyugdíj, valamint az úgynevezett nagyipénz bevezetését, ami lehetővé tenné, hogy a keresők adójuk egy részét szüleiknek, nevelőszüleiknek juttassák.

Hozzáfűzte: a törvényjavaslatot már hétfőn benyújtják a parlamentnek.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×