Infostart.hu
eur:
392.44
usd:
342.8
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Tölgyessy: "irtózatos távolság van" Gyurcsány szavai és a tények között

Gyurcsány Ferenc nem mondott igazat azzal, hogy "túl vagyunk a nehezén", a következő időszakban ugyanis a költségvetési hiányt még tovább kell csökkenteni - közölte Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint a koalíció megmarad a választásokig, a szakítás miatti előrehozott választás ugyanis a kormánypártok megsemmisülését hozná. Tölgyessy Péter arról is beszélt, hogy a Fidesznek meg kellene újulnia.

Mostanra fizette meg az ország a választások árát, hiszen a költségvetési hiány ebben az évben annyi lesz - valamivel 6 százalék fölötti - mint 2005-ben - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szakértő hozzátette: Magyarországon minden választás után így történt, az új kormány pedig azzal kezdte a munkáját, hogy erre a 6 százalékos szintre csökkentette az elszaladó hiányt.

Tölgyessy Péter úgy véli, hogy a neheze még hátra van, szemben azzal, amit a miniszterelnök állít, hiszen a tapasztalat az, hogy sokkal nehezebb a hiányt a jelenlegi szintről lejjebb vinni, mint 10-ről 6 százalékra csökkenteni.

Nincsenek átgondolt reformok

Gyurcsány Ferenc szeret drámai hangon megszólalni, és amikor a választások után előállt az új programjával, úgy jelent meg a közvélemény előtt, mint akit csak az érdekel, hogy a legfontosabb területeket, az egészségügyet, oktatást, közigazgatást, rendbe tegye - emlékeztetett a politikai elemző.

Hozzátette: a miniszterelnök első beszéde a parlament őszi ülésszakán azt sugallta, hogy Gyurcsány Ferenc lemondott erről.

"Mindegyik magyar miniszterelnöknél nagyon elkülönült a beszéd és a tények, de most aztán irtózatos távolság van a szavak és a tények között" - jelentette ki Tölgyessy Péter.

Mint mondta: bár már másfél év eltelt a választások óta, olyasmi, amire azt lehetne mondani, hogy átfogó, átgondolt és az egész rendszert megmozgató reform, egy sem született.Az SZDSZ nem szakíthat

A mindent felforgató reformok vágya alapvetően az SZDSZ háza táján fogalmazódott meg, amelyek egy része szerepel a koalíciós szerződésben. Ha ezekből csak kevés valósul meg - márpedig az MSZP álláspontja ez -, akkor emiatt az SZDSZ nagy árat fizethet - közölte Tölgyessy Péter.

A politikai elemző hozzáfűzte: az SZDSZ szenved attól, hogy hozzá köthető a hallatlan alacsony gazdasági növekedés, így a liberális pártnak muszáj szóvá tennie, hogy ez így nem mehet tovább, ám nagyon szűk a mozgástere.

Az SZDSZ egészen egyszerűen nem szakíthat - jelentette ki a szakértő. Hozzátette: ha elveszíti a többségét egy kormányzat, akkor nincs más lehetőség, mint az előrehozott választás.

A liberális pártnak "éleseket kell mondania, de közben nem tud igazán jelentőseket visszaütni az MSZP-nek" - vélekedett Tölgyessy Péter.

Az elemző szerint, ha rövid távon nem is annyira, de kikezdi a miniszterelnök pozícióját az, hogy az SZDSZ többször kimondta: a reformok nem is igazán reformok.

Tölgyessy Péter úgy véli, hogy a 2010-es választásokig fennmarad a koalíció, egy előrehozott választás ugyanis a mostani számok mellett a két koalíciós párt megsemmisülését hozná.

Óvatosan az uniós forrásokkal

Az MSZP "csodafegyvere" az elkölthető EU-s pénz, amelytől a párt a gazdasági konjunktúrát és saját politikai fellendülését várja - mondta a politikai elemző.

Ha a kormány ezeket a forrásokat "húsz-harmincéves algoritmusok alapján" költi el, akkor "a pénzek jelentős részét, akár a felét is felprédálhatja", olyan célokra fordítja, amelyek, bár bemutatók, fenntartásukra már nem lesz fedezet.Megújulás kellene

"A jobboldalnak az egyik alapproblémája, hogy ugyanazokkal a szavakkal ugyanazon a kapun akar bejönni, ahol kétszer már nem sikerült" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter, aki szerint a baloldal részben azért nyerte meg az utolsó két választást, mert sokkal inkább képes volt a megújulásra, mint a jobb.

A politikai elemző hozzátette: a magyar jobboldalnak, és főleg a Fidesz vezetőinek egyik legtipikusabb hibája a "nagymellényűség"; már egy kis győzelem esetén is elbízzák magukat.

A jobboldalnak át kellene gondolnia a dolgait, ez azonban nagyon nehéz akkor, amikor ekkora az előnye a baloldallal szemben, illetve ennyire radikalizálódott a közönsége - fűzte hozzá.

Tölgyessy Péter úgy véli: bár a jobb- és baloldalt is sokan elutasítják, nincs mód arra, hogy új politikai erő szerveződjön. "Hatalmas a morgás és az elégedetlenség, de a kritikus tömeget ez nem éri el és nem tud megszerveződni" - mondta.

Orbán Viktor is lehet Gyurcsány Ferenc

A politikai elemző szerint Orbán Viktor számára figyelmeztetés lehet, hogy egy új közvélemény-kutatásban mindössze egy százalékkal előzte meg Gyurcsány Ferencet abban a kérdésben, hogy mennyire alkalmas miniszterelnöknek, holott Gyurcsány Ferencet meglehetősen alkalmatlannak tartják, csak Medgyessy Péter volt vele egy szinten.

"Orbán Viktor már két választást elveszített, történelmi a felelőssége" - jelentette ki Tölgyessy Péter, aki úgy véli: a legnagyobb ellenzéki párt is újra és újra belekerül abba a hazugságcsapdába, amibe Gyurcsány Ferenc is, és nem mondják meg, hogyan oldanák meg a problémákat, csak megvalósíthatatlan, ám rokonszenves dolgokat ígérnek.

Ebből akár vereség is lehet a következő választásokon, de kerülhet Orbán Viktor is olyan helyzetbe, mint Gyurcsány Ferenc: "ott a hatalom, de nem sokat ér, mert olyan programot vár az ország, amit nem lehet megcsinálni" - mondta a politikai elemző.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×