Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
316.62
bux:
153769.5
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Die Presse: Virágzó üzlet Magyarországon a fémlopás

Évek óta virágzó üzlet Magyarországon a fémlopás, sokkal inkább, mint más országokban, írta csütörtöki számában a Die Presse című osztrák lap.

A konzervatív újság közölte, hogy évente több százmillió forintra becsülik a fémlopásokból származó kár nagyságát. A lap két okkal magyarázta az "üzletág" népszerűségét: egyfelől a fémek iránti nagy kereslettel, másfelől a fémárak folyamatos emelkedésével.

A zsákmányolt termékek fő átvevői a használtfém-kereskedések, illetve az ócskavastelepek. A kereskedők nem ritkán a tolvajok cinkostársai, de sok esetben pusztán csak haszonleső orgazdák, írta az újság.

Konkrét eseteket is említve a Die Presse kiemelte, hogy gyakorlatilag visznek mindent, ami amúgy meg- és elmozdíthatatlannak látszik: csatornafedőket, szobrokat, vasúti síneket, közlekedési táblákat, rézkábeleket, kondérokat és szeszfőző üstöket, alumíniumtetőket, ereszeket és transzformátorokat.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×