Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
316
bux:
152760.28
2026. szeptember 22. kedd Móric

Küszöbön az ingatlanadó - de ki fizeti?

A koalíciós pártok három forgatókönyv alapján egyeztetnek az ingatlanadóról. Az egyik változat szerint 60 milliárd forint bevételt terveznek, míg egy másik szerint 100 milliárdot. A harmadik variációban az ingatlanadó adná az adórendszer gerincét és akár 200 milliárd forint is befolyhatna belőle.

A Népszabadság írja, hogy az Országos Választási Bizottság a kampánycsend intézményének eltörlését javasolja, illetve annak korlátozni az írott sajtóra, a rádióra és a televízióra, vagyis az olyan médiumokra, amelyek esetében a "jogalkalmazói elbírálás lehetősége még adott."

A Magyar Nemzet riportjából kiderül, hogy negyvenötmillió forintnyi kártalanítási összeget vett fel a héten idősebb és ifjabb Burka Ferenc, mert a bíróság másodfokon felmentette őket egy 1999-ben elkövetett újszentmargitai gyilkosság vádja alól. Apa és fia fejenként öt évet és nyolc hónapot töltött rács mögött. Most azonban lakóhelyükön "büntetik" őket: az emberek - még a rokonok is - sanda szemmel néznek rájuk.

A Világgazdaság összefoglalójából megtudhatják, hogy a koalíciós pártok három forgatókönyv alapján egyeztetnek az ingatlanadóról. Az egyik változat szerint államháztartási szinten nullszaldósra "hoznák ki" a bevezetését, mivel az egyéb ingatlannal kapcsolatos adókat kiiktatnák. Ezekből évi 60 milliárd forint folyik be. A második variáció mintegy 100-110 milliárd forint bevételt hozna a helyhatóságoknak az adónemből, ami 40-50 milliárd forint nettó pluszbevételt hozhatna. A harmadik lehetőség már 150-200 milliárd forint beszedését jelentené. Igaz, az adó ebben a formában az újragondolt adórendszer jövőbeni gerincét adná: később kiváltaná a helyi iparűzési adót is, és ehhez emelnék a következő években az ingatlanadókulcsokat.

A Napi Gazdaságban olvashatják, hogy eddig sikeresen helytállt a januártól kötelezővé tett elektronikus bevallási rendszer, ám a nagy vizsga, a havi járulékbevallás lebonyolítása még hátravan. Az adózók és a könyvelők aggódva várják a hétfői napot, az APEH pedig megerősítette az ügyfélszolgálatát, és növelte a telefonvonalak számát.

A Portfolio.hu arról ír, hogy Magyarország régiós pozícióvesztése mára elkönyvelt jelenség. A kérdés az, hogy mitől javulhatna ismét a versenyképességünk. Hamecz István, a jegybank vezető közgazdásza arra hívja fel a figyelmet, hogy célszerű a versenyképességi mutatók vizsgálata helyett inkább azt elemezni, mitől sikeresek egyes országok, illetve mások mitől nem azok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×