Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
311.95
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Iskola a "halállistán"

Közel százötvenen tüntettek a VI. kerületi Vörösmarty Általános Iskola tervezett bezárása ellen a kerület önkormányzatának épülete előtt.

A demonstrációt, amelyen tanulók, szüleik és tanárok is részt vettek, arra az időpontra időzítették, amikor a terézvárosi képviselő-testület arról tanácskozott rendkívüli ülésen, hogy melyik gimnáziumot és általános iskolát szüntetik meg.

Takács Orsolya, az iskola igazgatója kifejtette: a képviselő-testület 2006. december 21-ei ülésén a kerület hat általános iskolája közül kettőnek, a Lovag utcainak és a Derkovits Gyula iskolának a bezárásáról hozott határozatot.

A napokban utcai pletykákból értesültek arról, hogy "a Derkovits helyett a Vörösmarty iskola került a halállistára" - tette hozzá az intézményvezető.

Az igazgató ismertette, hogy az iskolának 268 tanulója van, angol és matematika tagozat is működik, valamint leginkább diszlexiás gyerekekkel foglalkozik. Az intézményt a Skót Misszió alapította, és az országban csak a Vörösmarty iskola épületében található a Skót Egyháznak kápolnája.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×