Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
315.58
bux:
153348.7
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fidesz: egyelőre nem lesz újabb kordonbontás

A Fidesz frakcióigazgatója szerint pártja elérte célját azzal, hogy felhívta a figyelmet a Kossuth téri kordon alkotmányos visszásságaira. Répássy Róbert az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz képviselői jelenleg nem tervezik a Parlamentet körülvevő kerítés lebontását.

Répássy Róbert közölte: a Fidesz Szilvásy György bejelentése ellenére is az alkotmányos jogok sérelmét látja abban, hogy az Országgyűlés előtt nem lehet gyakorolni az alkotmányban rögzített gyülekezési jogot.

A kancelláriaminiszter közlésére, miszerint szélsőséges csoportok fenyegetik a Parlament és a politikusok biztonságát, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: ez egy nem először eljátszott blöff.

"Az országgyűlési választások előtt maga Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy a választási gyűléseken robbantásos merényletre készülnek, amiből természetesen semmi nem bizonyosodott be, és utólag sem tudták semmivel sem alátámasztani. Az önkormányzati választások előtt szintén arra hivatkoztak, hogy a választási rendezvényeket megzavarhatják, és akkor sem bizonyosodott be a fenyegetés" - idézte fel a politikus.

Az alkotmányos jogokat korlátoznák?

Répássy Róbert hangsúlyozta: a Fideszt ezt a bejelentést olyan hivatkozási alapnak tekinti, amellyel megpróbálják az állampolgárok alkotmányos jogait korlátozni, és ez az ötödik verzió arra, hogy miért áll a Kossuth téri kordon.

"Az első szerint azért kellett felállítani, mert az október 23-i ünnepségen résztvevő külföldi állam- és kormányfők biztonsága indokolja, utána az Országgyűlés munkájának biztosítására hivatkoztak, aztán köztisztasági és közegészségügyi okokkal magyarázták a kordonok szükségességét, ezután Kondorosi Ferenc államtitkár a globális terrorizmusra hivatkozott, most pedig azzal jöttek elő, hogy hazai szélsőséges csoportok merényletet akarnak elkövetni" - sorolta a képviselő.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta: a Fideszen belül nincs olyan döntés, amely a kordonok lebontására irányulna, a párt célja elérte a célját, mert felhívta a figyelmet a Kossuth téri jogsértő állapotokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×