Infostart.hu
eur:
361.49
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Világszerte a keresztény egységért imádkoznak

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelyen két témát állítanak a középpontba: az egyházak és az emberek törekedjenek a keresztény egységre, illetve fogjanak össze az emberi szenvedésre adandó válaszokban.

Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi egyházak Ökumenikus tanácsának elnöke az InfoRádióban elmondta: az idei témát a Dél-Afrikában működő umlazi egyház választotta ki, ezért az Umlazi régióban élő emberek gondjait és tapasztalatait állítják a középpontba.

Ennek mentén a világ kereszténysége együtt imádkozik és prédikál Jézusról, akinek segítségét ajánljuk minden testvérünknek - tette hozzá.

Szebik Imre kitért arra is, hogy az idei imahét mottója egy Márk evangéliumában található szakasz Jézusról szóló tanúságtétele: "A süketeket is hallóvá, a némákat is beszélővé teszi".

A másik téma, hogy az emberek törekedjenek a keresztény egységre, és imádkozzanak érte. Ha nem is tudunk egy akolban élni, de egy nyáj, egy lelki közösség vagyunk - fűzte hozzá a Magyarországi egyházak Ökumenikus tanácsának elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy változás jön a horvát boltok árcímkéinél

Nagy változás jön a horvát boltok árcímkéinél

Horvátországban október 1-jétől új árfeltüntetési szabályok lépnek életbe: a kereskedőknek és szolgáltatóknak az aktuális ár mellett egy korábbi referenciaárat is kötelezően fel kell tüntetniük. Az úgynevezett árhorgonyzás célja, hogy a vásárlók könnyebben átláthassák az árváltozásokat. Az előírás az éttermektől a fodrászatokig minden szolgáltatóhelyre kiterjed. A Horvát Munkaadói Szövetség ugyanakkor aggódik az adminisztratív terhek miatt, és KKV-tesztet sürget a kisebb vállalkozásokra gyakorolt hatások felmérésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×