Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Csak" 13 százalékkal drágul az agglomerációs bérlet

Átlagosan csak 13 százalékkal drágulnak februártól a buszokon és a HÉV-eken a budapesti agglomerációs településekre érvényes tavalyi tanuló és nyugdíjas bérletek. Erről a főváros, a gazdasági tárca, a BKV, és az érintett települések képviselői egyeztek meg.

A megállapodás értelmében a szükséges 1, 2 milliárd forint felét a gazdasági tárca vállalja át, a többit pedig a BKV veszteségként könyveli el. A tarifák változásában érintett 16 település a korábbi elképzelések ellenére nem járult hozzá a költségekhez.

Az egyeztetések előtt Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta: a 2005-ös vasúti törvény alapján kezdeményezte, hogy a tárca és a Fővárosi Önkormányzat kössön együttműködési megállapodást, hogy a főváros közigazgatási határán túl is érvényesüljenek a helyi vasúti közszolgáltatás feltételei.

Hagyó Miklós közölte: ha a kormány jóváhagyja a kezdeményezést, akkor jelentősen csökkenthető a HÉV-re érvényes diákbérletek január óta érvényes ára. A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: a főváros fontosnak tartja, hogy az agglomerációban élők ne autóval járjanak, hanem a tömegközlekedést válasszák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×