Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
325.37
bux:
145722.55
2026. november 2. hétfő Achilles

Itt a tél: kitört a téligumi-pánik

Rohamosan megnőtt az autószervizek forgalma az utóbbi hetekben. A fővárosban már jóformán heteket kell várni arra, hogy valamelyik műhely vállalja a téli gumik felszerelését. A növekvő forgalom ellenére azonban még mindig kevés autós cseréli le a nyári gumikat télire.

Amennyiben valaki most szeretne téli gumit szereltetni az autójára, a legtöbb helyen legalább két hetet kell várnia. Az autószervizek előjegyzései teljesen megteltek, a forgalmuk - mint mindig ebben az időszakban - többszörösére nőtt.

Kovács Zoltán, az egyik XII. kerületi szerviz tulajdonosa az InfoRádiónak elmondta: míg korábban 1-2 napon belül el tudtak vállalni bármilyen javítást, most hosszú előjegyzésük van, annak ellenére, hogy óránként 3-4 autó gumiját lecserélik.

Változó árak

Kovács Zoltán szerint az árak nagyon változóak. Egy középkategóriás autó esetében a téli gumi ára 10-25 ezer forint között van. Ha a munkadíjjal együtt számoljuk, akkor egy autó "téliesítése" legalább 50-60 ezer forint.

Becslések szerint Magyarországon nagyjából 200-300 komoly gumiabroncsszerviz működik, azonban a kis műhelyekkel együtt körülbelül 2 ezer hely van, ahova a gépkocsi-tulajdonosok elvihetik autójukat gumicserére.

Pedig a legtöbben nem vesznek...

A Napi Gazdaságban közölt adatok szerint a teljes gumipiac nagyjából évi kétmillió darabos, ebből a személyautókra való téli termékek mintegy 800 ezer darabot jelentenek, vagyis évente 200 ezer gépjármű kap új téli gumit.

Ez nagyjából megegyezik az évenként forgalomba helyezett gépjárművek számával. Arról nincs adat, hogy a hideg beálltával mennyi gépkocsira szerelik fel a téli gumiköpenyt. Azt mindenesetre tudni lehet, hogy az ország 2,9 millió gépkocsijának jelentős részére nem kerül téli gumi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×