Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.33
bux:
145851.24
2026. november 2. hétfő Achilles

Fa dőlt a vágányra - késnek a vonatok

Kidőlt egy fa Nagytétény-Diósd és Érd között, emiatt a Budapest és Pusztaszabolcs, illetve a Budapest és Székesfehérvár között közlekedő vonatok előreláthatólag fél, egy órát késnek - közölte a MÁV.

A fa hajnal fél ötkor dőlt ki, és mind a két vágányt elzárta, ezért a hajnali órákban szünetelt a forgalom. Az egyik vágányon nem sokkal reggel fél hat után megindult a közlekedés, de a reggeli csúcsforgalom miatt így is 30-50 percet késtek a vonatok.

Az érintett szakaszokon előreláthatóan tíz órától ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Száz riasztás

Országszerte több mint 100 riasztást kaptak a tűzoltók éjjel a viharos szél miatt, senki nem sérült meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: fákat döntött az utakra, tetőket, kéményeket és vasúti felsővezetékeket rongált meg az erős szél.

Dobson Tibor hozzátette: elsősorban az ország középső részéből: Somogy, Veszprém, Bács-Kiskun, és Tolna megyéből érkezett risztás, de a tűzoltóknak több fővárosi helyszínre is ki kellett vonulniuk.

A szóvivő közölte, hogy a vihar miatt nem kell megerősíteni a készültséget az országos katasztrófavédelmi egységeknél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×