Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Mihez van joguk a tüntetőknek?

Az InfoRádió által megkérdezett jogszociológus szerint az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak rendőri túlkapás esetén.

Fleck Zoltán azt mondta: nem csak azt nem tudják, hogy milyen eszköz áll a rendelkezésükre, ha úgy érzik, jogszerűtlenül lépett fel velük szemben egy rendőr, de azt sem tudják, mit kell tenni, ha a rendőrség például tömegoszlatásba kezd.

Szerinte az intézményekben egyre kevésbé bíznak az emberek, ami nem csak magyar jelenség, ugyanis az egész világon így van.

A szükséges ismeretek elsajátításához és alkalmazásához a rendszerváltozás óta eltelt 16 év még kevés volt - tette hozzá a jogszociológus.

Gönczöl Katalin, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság elnöke, kriminológus szerint a magyar demokráciában nincsenek hagyományai a tüntetéseknek.

Az emberek nem érzik egy-egy megmozdulás kockázatát, és ezzel önmagukat is veszélybe sodorják - vélekedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×