Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A parancsnokoknak kell megnevezniük a tüntetőket megverő rendőröket

Nem viseltek jelvényt, és maszkot húztak az október 23-án a tüntetők-rendbontók ellen fellépő rendőrök, azaz - a rendőrségi törvény előírásával szemben - nem voltak azonosíthatók intézkedés közben. A következő napokban a rendőri túlkapások miatt indított eljárások egyik fő kérdése az lesz, hogy sikerül-e azonosítani az esetleg szabálytalanul fellépő rendőröket.

Szikinger István alkotmányjogász az InfoRádióban elmondta: a rendőrök csapaterős alkalmazására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az egyéni rendőri intézkedésekre, az azonosító jelvény viselése nem mellőzhető.

A rendőrségi törvény kimondja, hogy az intézkedő rendőrt egyenruhája és szolgálati jelvénye, azonosítója igazolja, amelyeket látható módon kell viselni - hangsúlyozta a szakember.

Szikinger István közölte: a bántalmazás miatt a rendőrök ellen induló eljárások során a parancsnokoknak kell azonosítaniuk a rendőröket, mert a rendőrségi törvény alapján az utasításokat mindig úgy kell kiadni és végrehajtani, hogy a felelősség megállapítható legyen.

Az is parancsnoki felelősség, hogy meg tudja nevezni azokat a rendőröket, akik ott voltak egy adott intézkedésnél - tette hozzá.

Az alkotmányjogász kérdésre válaszolva azt mondta: a rendőrségi törvény rossz koncepcióra épül, és nagyon sok megoldása hibás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×