Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
316.45
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A kizárt MSZP-s szerint Hiller az SZDSZ programját hajtja végre

A tandíj bevezetése alkalmas lenne a hallgatók és intézmények közötti megrendelői viszony kialakítására. Ezt a Szegedi Tudományegyetem professzora mondta az Egyetemi Fórum nevű hallgatói kezdeményezés beszélgetésén.

Szabó Gábor hozzátette: a tandíj a kormány megszorító csomagjának része, de annak bevezetését komolyabb előkészítésnek kellett volna megelőznie.

Úgy vélte: a felsőoktatási részhozzájárulásból befolyó pénz rövid időn belül nem marad meg többletforrásként az intézményeknél.

Sipos József, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének tudományos tanácsadója, akit az MSZP etikai bizottsága a közelmúltban zárt ki a pártból azt mondta: a szocialista párt elnöke az előző kormány SZDSZ-es miniszterének és a munkatársainak felsőoktatási programját hatja végre.

Az oktató hozzátette: a diákoknak a tandíj totális elutasítása helyet a tanárokkal partnerként összefogva szakmai követeléseket kellene megfogalmazniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×