Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
314.43
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Parlamenti bizottság vizsgálja majd az augusztus 20-án történteket

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi Fidesz az augusztus 20-ai tragédia okainak felderítésére. Az MSZP először látni akarja a javaslatot, csak ezt követően dönt.

A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője elmondta: a javaslatot már hétfőn benyújtják a parlamentnek.

Navracsics Tibor elmondta: azért kezdeményezik a testület felállítását, mert a miniszterelnök nem indított független szakértők bevonásával vizsgálatot az augusztus 20-ai természeti katasztrófával összefüggésében.

A kancelláriminiszter így nem vonhatta le a tanulságot, valamint nem nevezett meg politikai felelősöket - tette hozzá.

Navracsics Tibor közölte: az Országgyűlés leghamarabb szeptember 18-án dönthet az előterjesztésről.

Lázár János, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke arról beszélt, hogy a vizsgálóbizottság célja a kormányzati felelősség vizsgálata, és nem a politikai felelős megnevezése.

Hozzátette: a felállítandó bizottság vizsgálná, hogy a tömegrendezvények megszervezésére vonatkozó jogszabályok alapján kinek milyen felelőssége és kötelezettsége van, illetve megfelelőek-e a vonatkozó jogszabályok.

A parlamenti bizottság áttekintené azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban lezajlott vizsgálat hogyan jutott az ismert eredményre - mondta Lázár János.

Az MSZP még nem döntött

Az MSZP először látni akarja a javaslatot, csak ezt követően dönt.

"A frakció eddig semmilyen vizsgálóbizottsági kezdeményezést nem akadályozott meg. (...) A tartalom alapján kell ezt megítélni" - mondta Varju László, a képviselőcsoport helyettes vezetője.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×