Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Megvan az MDF főpolgármester-jelöltje!

Katona Kálmán volt közlekedési miniszter a Magyar Demokrata Fórum főpolgármester-jelöltje - jelentette be Almássy Kornél, a párt alelnöke.

Katona Kálmán programja legfontosabb elemének a zöldebb Budapest megteremtését, vagyis a parkok rendbevételét, a légszennyezés csökkentését és az épített környezet védelmét nevezte.

Az MDF országos választmányának elnöke elmondta, azért is fontos a zöld területek fejlesztése, mert Budapest lakosságának több mint a fele nem megy nyaralni, ők szabadidejük eltöltésére a köztereket, parkokat választják.

Szólt arról is, hogy a tömegközlekedés helyett az emberek igényeit kiszolgáló közösségi közlekedést kell a fővárosban megvalósítani.

Almássy Kornél közölte: az MDF budapesti választmánya pénteken döntött arról, hogy önálló főpolgármester-jelöltet és önálló listát állít.

Katona Kálmán az MDF budapesti listájáról jutott be az Országgyűlésbe, a közelmúltban a környezetvédelmi bizottság elnökévé választották.

Az MDF-es politikus 1998 júliusától 2000 májusáig közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, majd a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója volt.

Négy éve a Fővárosi Közgyűlés tagja, informatikai bizottságának elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×