Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
324.51
bux:
143944.7
2026. október 14. szerda Helén

Hidegháborús tanévzáró a Pető Intézetben

Feszült légkörben zajlott a tanévzáró a Pető Intézetben, klímakutató csoport alakult Budapesten. Lapszemle.

A Népszabadság riportja szerint a Pető Intézetben látszólag békésen zajlott a tanévzáró, és a külső szemlélőnek úgy tűnhetett: végre elcsitultak az indulatok, a jelenlévők már feledték azt a pár hónappal ezelőtti botrányt, amit a kuratórium által kijelölt új főigazgatónő kinevezése okozott.

Mint ismeretes, az intézet dolgozói úgy gondolták, a pályázat és a döntés is törvénytelen volt. Ezért tiltakozó petíciókat írtak, és demonstrációkat szerveztek. Mára mindebből már csak a Makói Zita elleni tiltakozást jelképező, most az ünneplőruhákra is kitűzött zöld szalagok maradtak.

A főigazgató asszony beszéde közben a Duna és a Parlament képe vetült a projektorra, majd saját fényképeket is bemutatott. Elmondta, azért hozta be a fényképezőgépét az intézetbe, mert látta a zászlókat az épületen.

Gondolta, kommunikációra is jó ez a felület, azt is kiírhatnánk, hogy adományra gyűjtünk vagy ilyesmi - így kommentálta Makói Zita az ellene szervezett tüntetés "törvényes főigazgatót akarunk" feliratú transzparenseit megörökítő képeit.

Majd idegenvezetést ígért az intézetben, mondván, van ilyen - vagyis idegenvezetői - végzettsége is. Erre a mondatra az addig csak néha felmorajló tömegben már egy-egy "úristen" is elhangzott, pedig még csak most jött a java.

Hirtelen beúszott a Duna a kivetítőre - Itt a víz, amiben lehet úszni, a folyásával megegyező irányba, de lehet árral szemben is, így is meg úgy is - közölte a főigazgató.

Hozzátette: mindent rugalmasan kell csinálni. Erre az ünneplő publikumból többen "elég volt"-ot kiáltottak. Makói Zita szónoklata végén név szerint köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig segítették a munkáját. Összesen hat nevet olvasott fel, betűrendben. Nagyjából ennyien ültek a teremben olyanok, akik nem viselték a főigazgatót elutasító zöld szalagot.

Klímakutató csoport alakult Budapesten

Az emberiség által a légkörbe juttatott szén-dioxid az eddig feltételezettnél kisebb globális felmelegedést okoz, megnő viszont az időjárás szélsőségessége.

Fenti elméletük alapos kidolgozására hozták létre tegnap Budapesten azt a nemzetközi éghajlat-értékelő kutatócsoportot, amely Zágoni Miklós fizikus vezetésével átértelmezné a klímaváltozásról alkotott eddigi elképzeléseket - írja a Magyar Nemzet.

Az újonnan alakult társaság magyar, amerikai, ausztrál, angol és német csoportokból áll.

Zágoni Miklós közölte, megalakulásukat az indokolta, hogy elégedetlenek a klímaváltozással összefüggő jelenlegi nemzetközi megnyilvánulásokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×