Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.58
bux:
143706.45
2026. október 14. szerda Helén

Gémesi: a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik

Nem ért egyet a héten a parlament elé terjesztett önkormányzati reform több pontjával a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet elnöke erről a gödöllői Magyar Polgármesterek VI. világtalálkozójának szünetében nyilatkozott az InfoRádiónak.

Gémesi György hangsúlyozta: számos elképzelés, például a kötelező kistérségi társulás létrehozása, sérti az önkormányzati alapjogokat.

Ez arról szól, hogyan akarja begyűrni a döntéshozó a települési szintet - vélekedett Gödöllő polgármestere.

Gémesi György a helyhatóságokat is érintő takarékossági intézkedésekkel összefüggésben úgy vélte: a települések működését veszélyeztetik az új javaslatok, a többi között az igazgatási költségek 5 százalékos csökkentése, vagy az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának mérséklése.

Települési szinten nincs már mit csökkenteni, a kistelepülések legfeljebb intézményeik bezárásával tudnának spórolni. Ez összesen kétmilliárd forint megtakarítást hozhat, miközben kiöntik a gyereket a fürdővízzel együtt.

Sólyom: az önkormányzatoknak túl kell élniük

A Magyar Polgármesterek VI. Világtalálkozójának megnyitóján a köztársasági elnök a települési önkormányzatokat nevezte a legfontosabb döntések helyszínének.

Sólyom László az önkormányzáshoz való jog jelentőségét hangsúlyozva úgy fogalmazott: annak minden reformot túl kell élnie.

A világtalálkozóról szólva az államfő kiemelte a határon túli magyarokkal való együttműködést, és emlékeztetett arra, hogy a rendezvényen a résztvevők fele most is a szomszédos országokból érkezett.

Székelyföld autonómiájáért

A csíkszeredai polgármester Székelyföld területi autonómiájának támogatását kérte a gödöllői találkozón. Ráduly Róbert az InfoRádióban úgy fogalmazott: a kérdésben különösen fontos lenne a pártállástól független összefogás.

Csíkszereda polgármestere arról is beszélt, hogy a romániai magyar szervezetek nézetkülönbségei ellenére szerinte Románia jövőre tervezett uniós csatlakozása előtt fel lehet hívni Brüsszel figyelmét a székelyföldi autonómia fontosságára.

A Magyar Polgármesterek VI. Világtalálkozóján az önkormányzati kérdések mellett az autonómia ügyét is megvitatják a magyarországi és a határon túlról érkezett polgármesterek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Két napra eltűnik a Fidesz-KDNP

A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×