Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.31
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Botka ismételhet Szegeden

Szegeden a jelenlegi városvezetőt, Botka Lászlót választotta az MSZP és az SZDSZ közös polgármesterjelöltjének a szocialista párt helyi küldöttgyűlése. Botka László elmondta: ismét közös közgyűlési listát állít az MSZP és az SZDSZ Csongrád megyében.

A küldöttgyűlés döntött az egyéni képviselőjelöltekről és a kompenzációs lista összetételéről is. A huszonöt egyéni önkormányzati körzetből hétben közös jelöltet állítanak, megválasztásuk esten közülük öten a liberális frakcióban dolgoznak majd.

Tíz helyen a szocialista jelöltet támogatja a Szabad Demokraták Szövetsége, nyolc körzetben viszont mindkét párt önálló jelöltet állít.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párttal pártközi megállapodást kötött az MSZP, két önkormányzati körzetben az ő jelöltjük indul szocialista színekben.

Nem le-, hanem felértékelődik a megye?

A 2002-es önkormányzati választáshoz hasonlóan közös megyei közgyűlési listát állít az MSZP és az SZDSZ Csongrád megyében, a közgyűlés elnökének pedig Kozma József országgyűlési képviselőt javasolja a két párt - jelentette be Botka László, az MSZP megyei elnöke.

A szocialista párt azért Kozma Józsefet javasolja a megyei közgyűlés elnökének, mert a közeljövőben felértékelődik a megyei politizálás szerepe, ha már a közigazgatási régió úgy látszik, nem fog létrejönni - fogalmazott Botka László.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×