Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.9
bux:
149624.62
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Veres: vállalható, amit a választások előtt mondtam

A pénzügyminiszter szerint ugyanazt a helyzetelemzést adták a választások előtt, mint jelenleg. Veres János az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor kijelentette: "a választási kampány nem a prognóziskészítés ideje". A pénzügyminiszter a forint gyengülésének okait részben a nemzetközi folyamatokban, részben abban látja, hogy a bejelentett kormányzati intézkedések hatását még nem reagálta le teljes egészében a piac.

A forint szerdán történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben, az árfolyam áttörte a 279 forint/eurót. A pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta: a gyengülés okai részben nemzetközi folyamatok, részben az, hogy a bejelentett intézkedések hatását még nem reagálta le teljes egészében a piac.

Veres János hozzátette: a parlament július elején szavaz majd a korrekciós intézkedésekről, a kormány pedig már meghozta a szükséges döntéseket, például a zárolásokról.

Ezek a döntések a nemzetközi pénzügyi körök számára is bizonyítják a kormány elkötelezettségét, és ez rövid időn belül stabilizálja majd a forint árfolyamát - vélekedett a pénzügyi tárca vezetője. Veres János hangsúlyozta: a kormánynak nincs árfolyamcélja.

Politikai döntés a prognózisokban

A pénzügyminiszter szerint a választási kampányban is a nyilvánosságra hozott tényszámok alapján elemezték a kialakult helyzetet. Veres János az InfoRádió Aréna című műsorában leszögezte: a kormány idén is minden hónapban a tényszámokat ismertette.

A szocialista politikus ugyanakkor elismerte: "van politikai döntés is abban, hogy milyen prognózist fogalmazunk meg" - majd hozzátette: "a közzétett hiányszámok, egy hónap kivételével, kedvezőbbek voltak, mint a tervezett adatok".

Ma is vállalható

Veres János szerint több olyan tétel is volt (például az árvíz és az újjáépítés költségei, valamint az iraki adósság elengedéséból fakadó hiány), amit senki sem tudott megbecsülni. Ez összességében mintegy 200 milliárd forintos tétel - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A politikus hangsúlyozta: "amit a választások előtt mondtam, az igaz volt a választások után is, az ma is vállalható. Elég furcsa lenne, ha bárki rajtam kérné számon az adatokat" - tette hozzá, utalva arra, hogy a prognózisban nem szerepelhet a madárinfluenza költségeinek esetleges növekedése.

A kampány nem a prognóziskészítés ideje

Veres János szerint a választások előtt senki nem tudta, hogy mekkora lesz a hiány. A pénzügyminiszter szerint több kalkulációt is készítettek, de "prognózisokat akkor lehet készíteni, amikor annak eljön az ideje. A választási kampány nem a prognóziskészítés ideje".

A politikus hangsúlyozta, hogy 2005-ben az államháztartás pénzforgalmi hiányán belül maradt az ország. "Annyit korrigáltunk év közben, amennyit az Eurostat autópálya-elszámolása miatt kellett" - közölte Veres János.

(A teljes beszélgetést meghallgathatja itt.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×