Infostart.hu
eur:
365.36
usd:
314.62
bux:
149501.38
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Emberi test tiltott felhasználása miatt nyomoznak

Az Egészségügyi Minisztérium feljelentése után elrendelte a nyomozást a rendőrség a szervátültetésekkel összefüggésben a Hungarotransplant Kht-nál történt szabálytalanságok kiderítésére.

Horváczi Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője elmondta: emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy a tárca információi szerint az átültetéseknél eljárásbeli szabálytalanságok történtek, egyebek mellett olyan külföldi orvosok vettek ki szerveket, akiknek erre nem volt engedélyük.

Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta: szervkereskedelem gyanúja nem merült fel, de pénzkezeléssel összefüggő gondok igen.

Molnár Lajos az ügy tisztázásáig azonnali hatállyal felmentette Borsi Józsefet, a cég igazgatóját. A Hungarotransplant Kht. felmentett igazgatója nem tartotta jogosnak eltávolítását.

Borsi József az InfoRádióban elmondta: minden egyes esetben egyedi módon jártak el, a megfelelő engedélyek birtokában.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×