Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.27
bux:
144400.39
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Orbán: nem tett jót, hogy félrevezettük az uniót

A Fidesz elnöke szerint Magyarország pénzügyi válsága azért válik egyre súlyosabbá, mert a kormány nem logikus rendben, hanem kiszivárogtatással, naponta korrigált bejelentéssel próbálja kezelni a problémát.

Orbán Viktor azt mondta: ahhoz, hogy működjön a kormány pénzügyi csomagja, meg kell állapodni a magyar vállalkozókkal.

Az ellenzéki pártelnök, aki az Európai Néppárttal ismertette az ország helyzetét, a távirati irodának azt mondta: "nem nagyon hiszik el, amit mondunk, nem tett jót, hogy a költségvetési hiány és az államadósság mértékét illetően félrevezette a kormány az Európai Uniót".

Orbán Viktor elmondta: a néppárti találkozó résztvevői "egyelőre zűrzavarosnak látják" a kormány napokban bejelentett intézkedéseit.

Brüsszelben aggódnak

"Innen Brüsszelből pontosan nem látható, hogy mit is akarunk, aggódnak amiatt, hogy rossz módszert választunk és az adóemelések irányába mozdulunk el" - mondta a pártelnök, felhívva a figyelmet arra, hogy az általános európai tapasztalat szerint a vállalkozókat terhelő adók emelése mindig munkanélküliséghez, valamint a szürke- és feketegazdaság mértékének növekedéséhez vezet.

Hozzátette: az egész Európai Unió az ellenkező irányba halad, csökkenteni próbálja a szürke- és a feketegazdaságot, valamint az adóterheket, hogy munkahelyek jöhessenek létre.

Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy sikerüljön helyreállítani a Magyarország iránti pénzpiaci és európai politikai bizalmat.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×