Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Az autópálya-építés hordaléka: hatezer tonna szabálytalan törmelék

A Strabag Rt. rakott le a Csongrád megyei Röszke és Mórahalom között 6 ezer tonnányi építési hulladékot. Korábban a regionális természetvédelmi felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben.

A cég főépítésvezetője azután ismerte el a hulladék szabálytalan elhelyezését, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közölte: vizsgálatot folytat az M5-ös autópálya építésekor keletkezett törmelék elhelyezésével összefüggésben, mert arra nem adtak engedélyt.

Vass Károly elmondta: a Strabag Rt. által bérelt területen rakták le a hulladékot, amelynek felszámolásával a tervek szerint júliusra végeznek. Hozzátette: az aszfalt- és betondarabokat kiválogatják, a törmelék nem újrahasznosítható részét pedig lerakóhelyre szállítják.

Bírságolna a felügyelet

Az alsó-Tisza-vidéki környezetvédelmi felügyelőség igazgatója közölte: azt szeretnék kideríteni, ki a felelős az ügyben, majd várhatóan bírságot szabnak ki.

Kardos Sándor hangsúlyozta: a felügyeleti eljárás célja elsősorban az, hogy a hulladék kezelése és végleges lerakása engedélyezett módon történjen.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×