Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
314.54
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Elemzők: a választói bizalmatlanság fordította a figyelmet Márki-Zay Péter felé

"Az elégedetlenek" nagy szavazói csoportja emelte fel az ellenzéki közös miniszterelnök-jelöltet. Ez pedig európai folyamat - vélekedtek elemzők az InfoRádió választási háttérműsorában.

Az ellenzéki pártok elnökei közül többen nem vettek részt a kampányzárón, ezt megfejtve Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója azt mondta, nem érdemes ebből messzemenő következtetéseket levonni, Márki-Zay Péter az eseményen "igen lelkesítő beszédet mondott".

Szerinte azt semmiképp nem lehet levonni következtetésként, hogy belső ellentétek vannak, de azzal a szembenézést nem lehet elkerülni, hogy a "nemzet" fogalmát újradefiniálják ezen a térfélen.

Hogy beül-e Márki-Zay Péter a parlamentbe az újraalakulás után, arról szintén az InfoRádióban Novák Zoltán, a központ kutatási igazgatója azt mondta, először is ki kell derülnie, hogy megnyeri-e egyéni választókerületét Hódmezővásárhely környékén.

"Politikán kívülről jött ember, tele van Európa ilyen típusú politikusokkal.

Ez egy általánosabb jelenség része" - magyarázta Márki-Zay Péter népszerűségét Csizmadia Ervin. Szerinte a választói bizalmatlanság fordította a figyelmet Márki-Zay Péter felé. "Ő a folyamat végén jelent meg. Hosszú keresési folyamat végtermékéről van szó" - magyarázta a folyamat másik oldalát.

Novák Zoltán szerint nem a jobb- vagy baloldaliak, hanem "az elégedetlenek" közül került ki azok tábora, akik felemelték a politikust. Ugyanakkor azt is elmondta, nagy támadási felületeket is lehet rajta látni.

"Megtalálták az ellenszerét

ennek a típusú karakternek" - tette hozzá.

Hihetetlenül sokat beszél, sokat mozog, furcsákat mond - jellemezte Márki-Zay Pétert Novák Zoltán mint "anti-establishment" jelöltet.

Csizmadia Ervin ezt kiegészítve úgy fogalmazott, a miniszterelnök-jelölt titka az is volt, hogy nagyon más akart lenni, mint a 12 éve kormányzó vezető. Integráló ideológiát nem akart megfogalmazni, személyében nem is találta alkalmasnak magát erre, beszédében inkább új stílust hozott, "hihetetlen kiszólásai vannak".

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×