A Hold gyarmatosítására készülő emberiségnek fel kell készülnie, hogy ott nem úgy működnek a dolgok, mint a Földön – például nincs szél- vagy vízi energia, mivel nincs légkör és nincsenek folyók. A napelemek pedig csak időszakosan tudnának energiát termelni.
A Holdon ugyanis kéthetes nappalok és éjszakák váltják egymást, vagyis egy napenergia-rendszernek akár 14 napon át tartó sötétség kellene tárolni az áramot. Az energiatárolás akkumulátorokban elméletben lehetséges, de a szükséges kapacitás és a szállítási költségek miatt – jelenleg – ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan.
Mi marad, amivel „hajtani” lehet egy holdbázist? Michael Fitzpatrick professzor, a Nagy-Britannia-i Coventry Egyetem nukleáris technológiákra szakosodott kutatója szerint nincs más reális lehetőség, mint az atomenergia:
„ha hosszú távon lakható és biztonságos bázist akarunk létrehozni a Holdon, akkor nukleáris reaktorra van szükség. Ez az egyetlen megoldás, amely folyamatos és megbízható áramellátást biztosít az extrém környezetben.”
Az amerikai NASA már magáévá tette az ötletet és előállt egy kísérleti erőmű tervével. Ez viszonylag kicsi lenne: mindössze 100 kilowatt teljesítményt biztosítana, ami körülbelül harminc bekapcsolt vízforraló egyidejű teljesítményének felel meg.
Ez azonban elég lenne egy néhány tucat főt ellátó kezdeti bázis energiaigényeinek fedezésére: az életfenntartó rendszerek, a kutatóberendezések és a holdjárók feltöltését is biztosítani tudná.
Nagy önbizalommal vágtak neki
A NASA először 2021-ben jelentette be, hogy „egy évtizeden belül” szeretné a Holdra telepíteni az első nukleáris egységet. Az első optimista becslések még 2026-ra tették az holdreaktor debütálásának időpontját.
Az évek során azonban a céldátum úgy tolódott ki, mint egyes országokban az euróhoz való csatlakozás. 2024-ben „a 2030-as évek elejét” emlegették, most pedig a hivatalos kommunikációban konkrét módon 2030-at jelölték meg.
Az újabb keletű sietség mögött az is meghúzódik, hogy Oroszország és Kína 2035-re tervez saját reaktort építeni a Holdon. Sean Duffy, a Trump-kormányzat közlekedési minisztere és ügyvezető NASA-főnök azt mondta: az első ország, amelynek ez sikerült, kisajátíthatja azt az övezetet, ahol felállítja a reaktort, és ha Amerika nem az első, akkor akadályokkal szembesülhet.
“There’s a certain part of the Moon everyone knows is the best. We have ice there, we have sunlight there.
— Red Panda Koala (@RedPandaKoala) August 5, 2025
We want to get there first and claim that for America.”
NASA Acting Chief Sean Duffy on the U.S. building a nuclear reactor on the Moon pic.twitter.com/kzfZKDldIB
A késlekedést részben a technológiai akadályok, részben a politikai döntések okozták. Az Egyesült Államok költségvetésében a NASA forrásai rendszeresen csökkentek: a Trump-adminisztráció idején 24 százalékos lefaragás fenyegette a programot.
Beszóltak a bírálók: túl rövid a határidő
Sokan kételkednek abban, hogy a NASA képes lesz tartani a szoros menetrendet.
Joseph Cirincione nukleáris biztonsági szakértő szerint „ez az egész ötlet félrement, és szembe megy azzal, amit felelős űrprogram-menedzsmentnek lehetne nevezni. A NASA jelenleg semmivel sem áll közelebb a célhoz, mint évekkel ezelőtt.”
Cirincione szerint a sikerhez három feltételnek kellene teljesülnie:
- megbízható hordozórakétára van szükség,
- kisméretű, moduláris és strapabíró reaktorra,
- valamint biztonságos holdraszállási technológiára.
Ezek közül egyik sem áll készen. A SpaceX Starship – ez egyetlen, jelenleg szóbajöhető szállítóeszköz – több teszt során felrobbant, a Boeing-féle rivális Space Launch System pedig (amelyben a NASA is részt vesz) a Trump-kormányzat javasolt költséglefaragásai miatt bizonytalan jövő előtt áll.
NASA to put a nuclear reactor on the moon? I can't conceive of a single problem with that plan. pic.twitter.com/jFVNoHrQqh
— Matthew J Elliott (@MatthewJElliot1) August 5, 2025
Hasonlóan szkeptikus Kathryn Huff professzor, az Illinois-i Egyetem oktatója, aki korábban az amerikai Energiaügyi Minisztérium nukleáris részlegének vezetője volt: „A 2030-as cél irreális, főleg a költségvetési folyamatok fényében. A gyorsított program más kulcsfontosságú NASA-missziók kárára valósulhatna meg, például a klímamegfigyelés és az időjárás-előrejelzés rovására.”
Alfredo Carpineti, olasz asztrofizikus még határozottabban fogalmazott: „Még akkor is, ha 2030. december 31-én megtörténne a leszállás, ez a határidő egyszerűen túl rövid. Egy atomerőműnek hibátlanul kell működnie – itt nincs helye kompromisszumnak.”
Optimista hangok: „nem új technológia, csak új alkalmazás”
Viszont nem minden szakértő látja borúsan a helyzetet. Sebastian Corbisiero, az amerikai Idaho Nemzeti Labor programvezetője szerint teljesíthető a kitűzött határidő: „Az atomenergia ismert és kiforrott technológia. A feladat most az, hogy alkalmazkodjunk a holdi környezethez, ahol vákuum, extrém hőingadozás és szállítási korlátok vannak”.
Bhavya Lal, a NASA korábbi stratégiai igazgatója pedig hozzátette: „Hárommilliárd dollárból meg lehet valósítani a projektet, ha megvan a politikai akarat és a pénzügyi elkötelezettség. Nem lehetetlen.”
A projekt támogatói szerint az is előny, hogy a tervezett erőmű kicsi és egyszerű. Nem gigawattos monstrumról van szó, hanem egy kompakt, könnyen szállítható és bővíthető egységről.
Jó, de szabad-e atomot vinni az űrbe?
A NASA nukleáris terve nem légüres térben született. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió már az 1960-as években indult űrverseny idején felhasznált kis mennyiségű sugárzó anyagot műholdak, Mars- és űrszondák mozgatására.
Az USA 1965-ben lőtte fel első teszt-reaktorát, majd követték a szovjetek és a NASA Curiosity marsjárója rendszereit is plutónium-238 működteti.
13 years on Mars and still leveling up! ? Thanks to upgrades from Earth, NASA’s Curiosity rover is now multitasking and taking smarter naps, doing more science with less energy: https://t.co/f69IJ3LeCn pic.twitter.com/7dRYN19TrK
— NASA 360 (@NASA360) August 10, 2025
Idén tavasszal Kína és Oroszország bejelentette, hogy 2035-re közösen építenének holdi nukleáris erőművet, amely a jövőbeli nemzetközi kutatóállomásukat látná el energiával.
A Hold déli sarkvidéke különösen érzékeny terület, mivel itt találhatók a jégkészletek, amelyekből ivóvíz, oxigén és rakéta-üzemanyag nyerhető. Ha valaki oda telepít egy reaktort, akkor stratégiai előnyhöz jut, mert hozzáfér a fontos készletekhez.
Közben a nemzetközi jognak is van egy-két szava a Hold gyarmatosításáról. A „világűrjog” alapját az 1967-es Világűrszerződés adja, amelyet az Egyesült Államok, Kína és Oroszország is ratifikált. A szerződés tiltja a területi igényeket a Holdon, ugyanakkor engedélyezi bázisok és infrastruktúrák létrehozását.
A 1992-es ENSZ-ajánlás külön kitér a nukleáris energia űrbéli felhasználására. Nem tiltja, de szigorú biztonsági és átláthatósági elveket ír elő.
A gyakorlatban azonban a helyzet bonyolultabb. Ha egy ország reaktort telepít a Holdra, akkor a szerződés értelmében más államoknak „körültekintően” kell figyelembe venniük a jelenlétét. Ez de facto befolyást biztosít, még akkor is, ha hivatalosan nincs szó területi igényről.
Egy űrjogász így fogalmazott: „A Hold jövőjét nem az dönti el, ki tűz ki zászlót, hanem az, ki épít infrastruktúrát. Aki először telepít működő reaktort, az a szabályok alakításában is előnyhöz jut.”
A technológiai kihívások
Egy dolog a versenyfutás a riválisokkal és egy további dolog megfelelni a „földönkívüli közeg” kihívásainak. Az holdi atomreaktorról álmodó NASA-mérnökök előtt is számos gyakorlati feladat áll.
Fel kell készülniük például az extrém hőinadozásra: nappal +120 Celsius-fokos hőség lehet, éjjel -200 fok körüli hideg.
Meg kell oldaniuk a szállítást: a reaktort rakétával kell eljuttatni a Holdra, moduláris formában, majd ott összeszerelni.
Gondolniuk kell a sugárvédelemre: bár a reaktor szállítása nem jelent komoly nukleáris veszélyt, a működés során szigorú árnyékolásra lesz szükség.
Hosszú élettartamú reaktort kell építeniük: az első prototípus legalább tíz évig kell hogy megbízhatóan működjön, emberi beavatkozás nélkül.
Fitzpatrick professzor szerint a legfontosabb különbség a földi és a holdi reaktorok között, hogy a Holdon egyszerűbb, moduláris felépítésre lesz szükség, amelyet gyorsan és biztonságosan lehet telepíteni.
Aggódó közvélemény
A „nukleáris reaktor a Holdon” gondolata sokakban ösztönös félelmet vált ki. Fitzpatrick professzor szerint azonban a kockázatokat eltúlozzák: „amíg a reaktor nem indul be, addig csak egy uránnal töltött berendezés. Egy rakétabaleset nem okozna nukleáris katasztrófát, legfeljebb vegyi szennyezést. A sugárzás csak a működés során jelent kihívást, de azt biztonságosan lehet kezelni.”
A támogatók hangsúlyozzák: a Mars felé vivő út a Holdon keresztül vezet, és a nukleáris energia nélkül nincs esély hosszú távú emberi jelenlétre.
