Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash.com

Orvosok és tanárok egyszerre helyezik nyomás alá a szlovák kormányt

Bő 3300 orvos benyújtotta felmondását, a tanárok pedig feketében tanítottak szerdán, a részvételük elsöprő volt a szakszervezet szerint. A kormány szerint "rendkívüli helyzet fenyeget".

Szlovákiában több mint 3300 orvos nyújtotta be felmondását az elmúlt hónap során az őket érintő éves bérkorrekció lassuló üteme miatt. Szerdán a tanárok is tiltakoztak, országszerte talpig feketében mentek tanítani. A pedagógus-szakszervezet szerint a tiltakozásba az iskolák 75-90 százaléka – köztük magyar iskolák is – bekapcsolódtak.

A szlovákiai orvosok azt is kilátásba helyezték, hogy beszüntetik a túlóravégzés gyakorlatát. Az elégedetlen orvosok kinyilatkoztatták, hogy hajlandók visszavonni felmondásaikat, ha a kormány teljesíti a követeléseiket.

A Szlovák Orvosszakszervezet legfőbb követelése az ágazatban uralkodó viszonyok rendezése, illetve legfőképpen az, hogy a jelenlegi kormány tartsa be annak a megállapodásnak a pontjait, amelyet a szakszervezet még az előző kormányzattal kötött 2022-ben. Ennek súlyponti eleme egy az orvosok béreinek rendszeres éves korrekcióját érintő intézkedés is, amelyre még az előző kormányzat, a Heger-kabinet tett ígéretet. Ennek alapján

az orvosok a jövő évben 9,7 százalékos bérkiigazítást kaptak volna. Robert Fico kormánya viszont a költségvetés konszolidációja miatt visszafogta az orvosok bérkorrekciójának mértékét,

először 3 százalékosra, majd ezt a béremelési arányt az egészségügyi tárca egy kompromisszumos javaslat alapján 6,4 százalékosra módosította. Az orvosok azt is sürgetik, hogy a kormány hozzon olyan döntést, amely kizárná az állami kórházak részvénytársaságokká történő átalakítását.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes szerint a kormány igyekszik felkészülni az orvosok felmondása miatti rendkívüli helyzetre, hogy ne kerüljenek veszélybe az állampolgárok.

„Igen, nyilvánvalóan rendkívüli helyzet fenyeget. Minden rendelkezésre álló eszközt meg kell ragadnunk az állam működésének fenntartásához. Ez a kötelességünk, és meglátják, hogyan sikerül. Úgy akarunk felkészülni, hogy a legkisebb károkkal átvészeljük a helyzetet, és ne legyenek veszélyben az állampolgárok” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Az orvosok mellett a tanárok is elégedetlenek. Szerdán fekete ruhás tiltakozással nyomatékosították, hogy legalább 10 százalékos béremelést követelnek. A pedagógus-szakszervezet szerint a tiltakozás sikeres volt, az iskolák 75-90 százaléka bekapcsolódott a Gyászban az oktatás címen meghirdetett demonstrációba. A szakszervezet szerint a kormány javaslata, a jövő évi egyszeri, 800 eurós jutalom nem oldja meg az oktatás egyik legnagyobb problémáját, a tanárhiányt. Az Oktatáspolitikai Intézet előrejelzése szerint a következő években mintegy 1600-2100 pedagógus hiányzik majd a szlovákiai iskolákból, köztük a magyar tanítási nyelvű iskolákból is.

Szokatlan módon

az oktatási minisztérium is támogatta a szakszervezet tiltakozó akcióját, és elismerte, hogy nem sikerült teljesíteniük a pedagógusbérek valorizációjára vonatozó vállalásukat.

Tomáš Drucker oktatási miniszter szerint a béremelés egy része megoldható az oktatási tárca költségvetéséből, és tárgyalnak a pénzügyminisztériummal további források bevonásáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×