Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
J. D. Vance ohiói szenátor, alelnökjelölt beszédet mond a Republikánus Párt elnökjelölő országos gyűlésének harmadik napi ülésén a Wisconsin állambeli Milwaukee Fiserv Forum sportcsarnokában 2024. július 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Nem úgy, mint főnökeik: udvariasan vitázott a két amerikai alelnökjelölt

Irán Izrael elleni támadása kissé átírta az amerikai alelnökjelötek televíziós vitáját is. Ez volt ugyanis a vezető külpolitikai kérdés, míg Ukrajna kimaradt. Bár a két politikus nekiment egymásnak, találtak egy témát, amely mentén egyetértés alakult ki.

Az amerikai nézők helyi idő szerint este láthatták JD Vance republikánus és Tim Walz demokrata alelnökjelölt televíziós vitáját – néhány órával az után, hogy Irán példátlan támadást intézett Washington szövetségese, Izrael ellen.

Támogatnának-e egy izraeli csapást az iráni atomprogram ellen? – szólt az első kérdés a CBS stúdiójában, amire kitérő választ adtak. A demokrata jelölt ellenfele főnöke, Donald Trump 2015-ös lépését vette elő – amellyel kivonta Washingtont a Teheránnal kötött nemzetközi atomalkuból. Tim Walz ezt úgy állította be, hogy Irán emiatt áll közelebb az atomfegyver létrehozásához.

Nem igaz – sugallta Vance. Ki volt az alelnök, amikor az egész válság kezdődött? Kamala Harris, Walz társa.

A téma, ami nem került szóba, Ukrajna volt – ami furcsa, mivel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pár napja lobbizott „győzelmi tervével” Amerikában, és kérte, hogy orosz területre csaphasson le nyugati fegyverekkel. További aktualitást adott neki, hogy az oroszok azt mondták: elfoglaltak egy várost a Donbaszban, amely két éven át ellenállt az ostromnak.

A két jelölt a személyeskedés helyett több kérdésben gyakorlatiasan vitázott – ezek voltak a bevándorlás, az abortusz, a klímaváltozás és a gazdaság. Walz volt az idegesebb. Egyik kínos bakija az volt, hogy ő „az iskolai lövöldözők barátja lett” – amikor az áldozatok szüleit akarta említeni. Azt is elismerte: nem igaz, hogy Kínában volt az 1989-es pekingi vérengzés idején, mert valójában hónapokkal később utazott – Hongkongba.

A fő téma a migráció lett, és Vance azzal vádolta meg Harrist – aki a kérdés felelőse Joe Biden alatt –, hogy „kinyitotta a kapukat” a mexikói határon, és hogy a pusztító drog, a fentanil is emiatt áramlik be. Vance hárította a Donald Trump szerint háziállatokat evő haiti migránsok témáját. Viszont, mivel Walz a CBS előzetes felszólítása ellenére nem szembesítette a ténnyel, hogy 12-15 ezer haiti migráns – az ottani lakosság negyede – legálisan él az Ohio állambeli Springfieldben, megtette ezt moderátor – ami miatt mindkét jelölt mikrofonját egy időre kikapcsolták.

Vance közölte: helyes Trump tömeges kitoloncolási terve, mivel 20-25 millió illegális migráns él az országban. És: a határkerítést is meg kéne építeni. Érdekes módon a felesége indiai bevándorlók lánya. Walz visszavágott: Trump fúrta meg a Kongresszusban a kétpárti javaslatot a határőrizet szigorításáról, hogy „téma maradjon a migráció”.

Meglepő módon a két jelölt egy témában – a lakhatás ügyében – egyetértett. A szabályok lazítása teheti könnyebbé az új otthonok építését és nyomhatja el a magas ingatlanárakat – derült ki a vitájukból. „Sokan vannak, akik szeretnének, de nem tudnak otthont építeni. Én itt egyetértek Tim Walzzal, nem kéne árucikként kezelni a lakhatást” – mondta Vance.

Érdekes volt az is, hogy az alelnökjelöltek főnökeikhez képest civilizáltan viselkedtek, a vita végén kezet ráztak és bemutatták egymásnak a feleségeiket, majd röviden elbeszélgettek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×