Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Jön az üdülési utalvány Szlovákiában is

Szlovákia lakosságának több mint egyharmada még soha nem töltötte a nyári szabadságát a tengernél - derül ki egy aktuális felmérésből. A legtöbb szlovákiai lakos idén belföldön nyaralt, és ez a trend a jövőben növekedhet, miután magyar mintára Szlovákiában is bevezetik az üdülési utalványokat.

Ezen a nyáron Szlovákia lakosságának 46 százaléka volt szabadságon – tudható meg a Go4insight társaság által végzett felmérésből. „A szabadság ebben az esetben úgy értendő, hogy legalább egy hét, lakóhelyen kívül történt rekreációs szándékú időtöltés, tekintet nélkül a szállás típusára vagy arra, hogy az illető fizetett-e a kirándulásért vagy sem” – pontosított Július Filo, a felmérést végző társaság képviselője.

Legnagyobb arányban azok voltak kirándulni, akik diplomások, ill. legalább 900 eurós, vagyis mintegy 285 ezer forintos a havi tiszta keresetük. A kirándulók túlnyomó többsége, 74 százaléka a nyári időszak alatt egyszer vett részt egyhetes kiránduláson. Mindössze 22 százalékuk engedte meg magának, hogy kétszer is kiránduljon, és a kirándulók mindössze 4 százaléka volt a nyáron háromszor vagy akár négyszer is üdülni.

A megkérdezettek kétharmada víz mellett szeret nyaralni, ötöde inkább új helyeket fedezne fel, 14 százaléka a hegyekbe kívánkozik, 13 százalékuk családi látogatáson tölti szabad idejét a legszívesebben, és mindössze 3 százalék mondta, hogy aktív sportolással tölti szabadságát. Azok fele, akik nem jutottak el szabadságra, anyagi okokkal indokolta ezt, mintegy negyedük egészségügyi okokból nem utazott el sehova.

Országok szerinti lebontásban a legtöbb szlovákiai lakos idén belföldön nyaralt, a legtöbben Közép-, kevesebben Kelet- és a legkevesebben Nyugat-Szlovákiában. Külföldre a legtöbben Horvátországba utaztak. A szlovákiai kirándulók további népszerű célországai Olaszország, Csehország és Görögország voltak.

A belföldi turizmus fellendítését szeretné elérni Andrej Danko szlovák házelnök, aki az üdülési utalványok bevezetéséről szóló jogszabály-tervezetet terjeszt a parlament elé. Az üdülési csekkek Danko elmondása szerint hasonló elven működnének, mint a hosszú évek óta meglévő étkezési utalványok. Az értékük 500 euró lenne, amelyhez a munkáltató 275 euróval járulna hozzá. Jövedelemadót és egyéb járulékokat a munkáltató és az alkalmazott része után sem kellene fizetni. Andrej Danko szerint az üdülési utalványok célja, hogy Ausztria és Magyarország mintájára Szlovákiában is fellendítsék a belföldi turizmust. Az üdülési utalványokat csak belföldön lehetne felhasználni, és 2019 januárjától vezetnék be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×