Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Angela Merkel megerősödött, de vasárnap dől csak el a sorsa

Angela Merkel megerősödött, de vasárnap dől csak el a sorsa

Vasárnap délutánra elvileg tudni lehet, hogy hivatalba léphet-e Angela Merkel kancellár vezetésével az új német kormány, vagy tovább húzódik-e az immár közel fél éve tartó politikai patthelyzet.

A kancellár vezetése alatt álló Kereszténydemokrata Unió hétfői kongresszusán a tagság csaknem egyhangúlag támogatta a koalíció fenntartását a szociáldemokratákkal. Annegret Kramp-Karrenbauer eddigi Saar-vidéki miniszterelnököt közel százszázalékos többséggel választották meg a párt új főtitkárának.

Ez egyértelműen Angela Merkel helyzetének pártbeli megerősödését bizonyítja, csakúgy, mint az a döntése, hogy a hat miniszterjelöltje között van politikai irányvonalának egyik legfőbb bírálója is, amivel – legalábbis átmenetileg – teljesen leszerelte a vele szemben álló tábort.

Alighanem Merkel taktikázásából okulva döntött a Szociáldemokrata Párt vezetősége úgy, hogy az eddiginél jóval nagyobb szerepet szán Kevin Kühnertnek, feltéve, hogy a mintegy 460 ezer párttag többsége a nagykoalíció létrehozása mellett teszi le a voksát.

A Szociáldemokrata Párt ifjúsági tagozatát, a Jusost vezető 29 éves Kühnert kezdettől fogva elutasította a további együttműködést a két keresztény párttal, és hetek óta minden követ megmozgat annak érdekében, hogy vasárnap, amikor a levélszavazatok eredményét nyilvánosságra hozzák, a nagykoalíció végleges bukását tehessék közé.

A kormányszintű együttműködés mellett érvelő pártelnökség Kühnert elutasító álláspontjára utalva csak annyit mondott, hogy némi ellentét mutatkozik a két vélemény között, de így vagy úgy az igencsak lelkes és karizmatikus Jusos-vezetőnek az eddiginél jóval fontosabb szerepet szánnak a jövőben.

A még hivatalban lévő külügyminiszter, Sigmar Gabriel ezzel kapcsolatban úgy véli, ha létrejön a koalíció, a Jusos eddigi vezetőire olyan feladatokat lehet bízni, amelyek segítik a párt lendületes megújulását és népszerűségének visszanyerését. Tény, hogy miközben a két kereszténypárt támogatottsága az elmúlt napokban két százalékkal emelkedett, a szociáldemokratáké ugyanennyivel csökkent.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×