eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Még mindig akadozik a szlovák kormányzás

Még mindig akadozik a szlovák kormányzás

Úgy tűnik, mégsem oldódik meg a szlovák kormányválság. A pluska.sk információi szerint Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt közölte koalíciós partnereivel, hogy az SNS miniszterei nem vesznek részt a szerdai kormányülésen. Ez pedig újabb viszályt szíthat a Smer, az SNS és a Híd alkotta koalíciós pártok között.

Letelt az a négy nap, amelyet Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke kért koalíciós partnereitől arra, hogy átgondolhassa, mik a további tervei a szlovák kormánykoalíció és saját politikai szerepvállalását illetően. A pluska.sk információi szerint a nemzeteik vezére a partnerei tudtára adta, hogy az SNS miniszterei nem vesznek részt a szerdai kormányülésen. Ez pedig

újabb viszályt szíthat a Smer, az SNS és a Híd alkotta koalíciós pártok között.

Andrej Danko két héttel ezelőtt, augusztus 7-én mondta fel a koalíciós szerződést. Azóta a kormánypártok vezetői nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Robert Fico miniszterelnök a múlt héten menesztette Peter Plavčant, az SNS oktatásügyi miniszterét, Andrej Danko pedig ezt követően jelentette be, hogy négy napig szabadságon lesz, hogy átgondolja a történteket és elgondolkozzon a folytatáson. Miután letelt a négy nap, az első kérése az volt, hogy határozatlan időre halasszák el a szerdai rendszeres kormányülést. Mindezt SMS-ben hozta a partnerei tudtára.

A nemzetiek vezére a rövid szöveges üzenetben azt is megírta, szeretné, ha összeülne a koalíciós tanács. Erre e hét pénteken kerülhet sor. Az újságírók hiába próbálták elérni Dankót, sem ő, sem a párt többi tagja nem reagált a megkeresésre.

 További megválaszolatlan kérdés, hogy ki irányítsa a jövőben az oktatásügyi tárcát. A tárca sajtóosztálya ma csupán annyit közölt, hogy Peter Plavčan még ezen a héten hivatalosan is benyújtja lemondását az államfőnek. Robert Fico miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy Andrej Dankótól még nem kapta meg a jelölt személy nevét.

„A Szlovák Nemzeti Párt javaslatára várok, s ha onnan nem érkezik válasz, akkor megkérem az elnök urat, hogy bízzon meg valakit az SNS miniszterei közül a tárca irányításával” – közölte a miniszterelnök.

A szlovák koalíciós partnerek közt kibontakozni látszik egy ideológiai ellentét is: az SNS azért bírálta a Hidat, mert a szlovák magyar vegyes párt által jelölt ombudsman a hétvégén részt vett a pozsonyi szivárványos felvonuláson.

 Richard Sulík, a legerősebb ellenzéki párt, az SaS vezetője továbbra is azon a véleményen van, hogy előrehozott választásokat kellene rendezni az országban. Robert Fico a szociális hálón válaszolt erre a felvetésre. A miniszterelnök azt írta, ugyan nem tökéletes a kormány, de gazdasági sikereket ér el és nemzetközileg is elismert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elon Musk: Németországot csak az AfD mentheti meg

A világ egyik legazdagabb embere újabb nem rokonszenvezett a Scholz-kormánnyal, de a konzervatívok sem állnak közel hozzá. A német választókat már a kampány kezdetekor felszólította arra, hogy a radikális jobboldali AfD-re szavazzanak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×