Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Célkeresztben a reptéri dolgozók

24 órával az eltűnt EgyptAir gép katasztrófája után a repülő furcsa manőverei miatt sokan terrorcselekményre gyanakszanak. Közben Párizsban reflektorfénybe kerültek a szakértők szerint részben radikalizált reptéri dolgozók.

Bár a világ egyik legforgalmasabb légifolyosóján haladt, egy nappal a katasztrófa után még mindig keresték az egyiptomi légitársaság MS804-es járatának roncsait.

Egy korábbi hír hamisnak bizonyult: a tengeren felfedezett darabok nem a 66 embert szállító gép maradványai voltak.

Közben a francia és más hatóságok egyre komolyabban veszik, hogy terrorcselekmény történhetett és azt vizsgálják: ha a gépet felrobbantották, akkor hogyan vihették fel rá a robbanószerkezetet.

Kiderült, hogy a párizsi Charles de Gaulle reptér 86 ezer dolgozója közül többtucatnyian akadtak fent egy átvilágításon, amelynek során azt vizsgálták, fogékonyak-e a radikális iszlamista ideológiára.

A tavaly novemberi párizsi terrortámadások után 12 dolgozó hozzáférését korlátozták és így már nem juthattak be a reptér egyes zónáiba. Ezt megelőzően pedig 57 dolgozót minősítettek kevésbé megbízhatónak biztonsági szempontból – ezt mondta a Time magazinnak Philippe Riffaut reptéri rendőrségi illetékes.

A biztonságiak megkérdezték a férfi alkalmazottakat: hajlandók-e nőkkel együtt dolgozni és átkutatták öltözőszekrényeiket, amelyekben drogokat, fegyvert és „vallási propagandát” kerestek – írta a Figaro című lap még tavaly novemberben.

A Time megjegyzi, hogy a Charles de Gaulle reptér szomszédságában található Seine Saint-Denis kerület, ahol különösen magas a észak- és nyugat-afrikai muszlim bevándorlók aránya és ahonnan sokan járnak dolgozni a légikikötőbe.

2006-ban már több, mint 70, zömében muzulmán vallású reptéri rakodó és takarító hozzáférését korlátozták, mert biztonsági kockázatként ítélték meg őket.

Egyelőre azonban nem bizonyított, hogy pokolgép vagy egyéb terrortámadás okozta-e az egyiptomi gép eltűnését és az sem, hogy az esetleges robbanószerkezetet Párizsban tették fel a gépre – a repülő ugyanis a katasztrófát megelőző napon Aszmarában, Eritrea fővárosában, Tuniszban és Kairóban is megfordult.

A labdarúgó Európa-bajnokságra készülő és a novemberi vérengzés óta még mindig szükségállapotot fenntartó francia hatóságok számára lesújtó lenne, ha kiderülne, hogy esetleg Párizsban hibáztak a biztonságiak – francia szakértők ennek lehetőségét kizárták, mivel szerintük náluk nagyon szigorúan figyelnek a biztonsági intézkedések betartására – például átvizsgálják az összes poggyászt, amit az utasok feladnak a reptéri regisztrációs pultoknál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×