Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Drezdai tömegtüntetés Merkel bevándorlási politikája ellen

Berlinben a politikai élet vezetői szinte egybehangzóan óvtak a muszlim-ellenes Pegida mozgalom szellemi mételyének terjedésétől. Heiko Maas igazságügy-miniszter keddi nyilatkozatában már nyíltan felszólította a német társadalmat, hogy a leghatározottabban lépjen fel a szélsőjobboldali eszmék és a rasszizmus ellen. A Pegida mozgalom egy évvel ezelőtt alakult és erre emlékezve hétfő este Drezdában tömeggyűlést rendezett, amelyen közel 20 ezren vettek részt. A Pegida elveit elvető és az idegenek befogadása mellett ugyancsak Drezdában tartott tüntetésen szintén ennyien jelentek meg.

A rendőrség közlése szerint a két tömegmegmozdulás résztvevőit a karhatalmi erőknek sikerült békés eszközökkel egymástól távol tartani, és így csupán szórványos összetűzésekre került sor, amelyek során egy személy súlyos sérüléseket szenvedett.

Az egy esztendővel ezelőtt létrejött Pegida mozgalom, amelynek neve az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen szavak kezdőbetűiből áll össze, a jelenlegi menekültválságot használta fel arra, hogy minél több embert toborozzon zászlaja alá. Így a tegnap esti tömeggyűlésen közel 20 ezren vettek részt.

A felszólalók ostorozták a berlini kormány menekültpolitikáját, alaptalan vádnak minősítették a berlini politikai vezetők kijelentéseit, amelyek szerint idegenellenes gyűlöletből alakult a Pegida és egy transzparensen a kancellárt náci egyenruhát idéző uniformisban ábrázolták.

A kormány és az ellenzék több tagja által is népszerűsített ellentüntetésen szintén csaknem 20 ezren jelentek meg, hogy elítéljék a Pegida által hangoztatott jelszavakat és kifejezésre juttassák, Németország lakosságának elsöprő többsége küzd a rasszizmus minden megnyilvánulása ellen és ezért készen áll a polgárháború elől menekülők befogadására is.

A késő éjjel véget ért drezdai tömegtüntetésekkel kapcsolatban Heiko Maas igazságügy-miniszter rendkívül aggasztónak nevezte a Pegida részéről elhangzott kijelentéseket, amelyek közvetve már a nyílt erőszakra szólítanak fel, ezért sürgette a társadalom minden rétegét, hogy a napi életben is adja tudtul szembenállását az idegengyűlölet bármilyen megnyilvánulásával.

Utalt arra is, hogy a törvény szigorával fognak fellépni azok ellen, akik az internet útján próbálják terjeszteni a rasszizmus mételyét. Tény azonban, hogy nemcsak az egy évvel ezelőtt alakult Pegida, hanem az Európai Unió politikáját nyíltan bíráló Alternativa Németország számára elnevezésű párt is hasznot húz a jelenlegi menekültválságból, mert egyre többen kérdőjelezik meg a kormány intézkedéseit.

Erre utal a Die Welt című napilap kommentárja, amelyben a kancellár isztambuli tárgyalásait elemezve szabályos képmutatást vet Angela Merkel szemére, amiért azt állítja, hogy lehetetlenség Németország határait kerítéssel védeni a menekülők elől, miközben milliárdokat kínál fel az ankarai kormánynak azért, hogy határainak lezárásával akadályozza meg a táborokból Nyugat-Európa felé indulók továbbjuttatását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×