Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
318.39
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Felvidéki diákok: késve érkezik a magyarországi támogatás

Azok a felvidéki szülők, akik magyar tannyelvű iskolába járatják gyermeküket, és időben kérelmezték is, bő egy évtizede már úgynevezett nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatást kaphatnak a magyar államtól. Évről évre kérdés azonban, hogy a juttatás mikorra érkezik meg az érintettek bankszámlájára.

A felvidéki diákok számára a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (SZMPSZ) kellett benyújtaniuk a pályázatot a szülőknek.

Jókai Tibor, a szövetség elnöke elmondása szerint idén az adatfeldolgozás egy új informatikai rendszeren keresztül történik, ezért a tavalyi évhez képest kis csúszással érkezik meg a pénz a diákoknak nyitott bankszámlára.

"Közel 48 ezer pályázat érkezett be a szülők részéről. Az adatokat feldolgoztuk, az erről készült jegyzőkönyvet továbbítottuk az alapkezelőnek. Sajnos a nyár folyamán még nem volt bizottsági ülés, így a támogatás - akár csak az előző évben - iskolakezdésre nem érkezik meg a számlákra, de bízom benne, hogy szeptemberben már lesz ülés, s azt követően megjön a pénz. 20 000 forint nevelési, oktatási támogatásra, illetve 2 400 forint tankönyv és taneszköz támogatásra lehetett pályázni. Mivel a gyerekek, illetve szüleik euróban kapják meg a támogatás összegét, az elmúlt hónapokban tapasztalt árfolyam-ingadozás miatt nem tudjuk pontosan, mennyi euró érkezik majd a számlákra" - tájékoztatott Jókai Tibor.

A pedagógusszövetség elnöke azonban megnyugtatta a szülőket, hogy akik határidőn belül kitöltötték a pályázati adatlapot, s azt akár postán, akár személyesen, akár az iskolákon keresztül eljuttatták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, megkapják a magyar állam nyújtotta támogatást.

"Tavaly csökkentett összeget kaptak a diákok, és nem egészítették ki év végén sem. Az idén ilyen hírekről nem tudunk. Annyit tudunk, hogy a támogatás az eredeti összeg. Ez törvényből adódóan jár a határon túli magyar diákoknak abban az esetben, ha megpályázzák" - hangsúlyozta az SZMPSZ elnöke.

Mivel a pénzt egyenesen a szülő, nem pedig a szülői közösség vagy az adott iskola kapja meg, ezért azt senki semmilyen módon nem tudja ellenőrizni, hogy valóban a gyerek iskoláztatására költi-e a szülő az összeget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×