eur:
394.47
usd:
370.34
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A magyarok a nemzeti érdekek bajnokát látják Orbánban - brit lapvélemények

A vezető brit napilap, a The Times az elmúlt négy év során minden lehetséges alkalmat megragadott, hogy élesen bírálja vagy éppenséggel támadja a magyar kormányt, általában budapesti ellenzéki véleményeket és álláspontokat visszhangozva. A lap nyomtatott korai kiadásában most csak rövid hír a magyar választás eredménye, az is hírügynökségi jelentés alapján.

A Financial Times-ban sem látunk mást, mint azoknak a színes népviseletbe öltözött asszonyoknak a hátulról fényképezett sorát, akik hálás fotótémát nyújtanak, amint leadják voksukat az egymás melletti szavazófülkékben.

A BBC budapesti tudósítója, Nick Thorpe, már késő éjszaka jelentést küldött. Megállapítja, hogy a magyar baloldal képtelen volt magához térni a 2010-ben elszenvedett, súlyos veresége után. Mint rámutat: a Fidesz támogatói Orbán Viktor vezetői erényeinek tulajdonítják a párt mostani győzelmét, jóllehet az ellenzék a kampány idején a demokrácia aláaknázásával, a polgárjogok megkurtításával és a szólásszabadság megvonásával vádolta a kormányfőt. A Fidesz azzal érvel, hogy a kommunista örökség felszámolására törekedik.

A BBC tudósítója megemlíti, hogy Orbán Viktor a győzelmi beszédében hitet tett az ország európai uniós tagságának fenntartása mellett, de ezt csak úgy tartja lehetségesnek, ha a kormány szilárdan kiáll a magyar érdekekért. Megjegyzi a tudósító, hogy megfigyelők szerint a Jobbik jó választási eredményét a párt az eddiginél kevésbé kontroverziális politikájának köszönheti.

A konzervatív Daily Telegraph azt írja, hogy a magyar nép újabb négy évi kormányzást biztosított miniszterelnökének, Orbán Viktornak, a szélsőjobb pedig meghatározó politikai erővé lépett elő. A lap szerint a kormányfőnek voltak vitái az Európai Unióval, a főként külföldi kézben lévő bankok és energiaszolgáltatók pedig rossz néven vették tőle válságadó kivetését. De a választás eredménye azt mutatja, hogy a szavazók közül sokan látják benne a nemzeti érdekek bajnokát, és örömmel nyugtázzák a rezsicsökkentést valamint a jövedelemadó-kulcs leszállítását.

Említi a Daily Telepgraph Orbán Viktor kiállását az ország európai uniós tagsága mellett. A Jobbikról azt írja, hogy a ezt a bírálói által antiszemitának tartott pártot abból a szempontból kell szemmel tartani, hogy sikere előre jelzi-e a nacionalista jobboldal általános jó szereplését a jövő havi európai uniós választásokon. A Jobbik sokkolta Európát, amikor négy éve bekerült a magyar parlamentbe - írja a Telegraph - de azt ígéri, hogy munkahelyeket teremt, küzd a bűnözés ellen, újratárgyalja az államadósságot és népszavazást ír ki a bennmaradásról az Európai Unióban. Tagadja, hogy fajgyűlölő lenne, de ennek ellenére sokan cigány- és zsidóellenesnek tartják.

A lap idézi Gulyás Gergely Fideszes politikust, aki rámutatott, hogy a rendszerváltozás óta most először tudja folyamatosan tovább végezni munkáját Magyarországon egy jobb-közép kormány.

A baloldali The Guardian a Reuter hírügynökség budapesti jelentését azzal toldja meg, hogy az elmúlt négy évben a magyar kormány államosította a magánnyugdíj-kasszákat, jelentős válságadót vetett ki és úgy segít a svájci kölcsön felvétele miatt szenvedőkön, hogy azt a bankok sínylik meg.

Idéz egy amerikai politológus tanársegédet, aki megállapította, hogy a szélsőjobboldali erők közül a Jobbiknál Európában csak a svájci nacionista párt tudott eddig eredményesebben szerepelni országos választásokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×