Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Le kell szoknunk a húsról?

Ezen a héten tárgyalnak a G20-as csoport országai a növekvő globális élelmiszerárakról, miközben egyre nagyobb az aggodalom az élelmiszer és a víz pazarlása miatt. Tudósok egy csoportja pedig felvetette, hogy 40 év múlva az emberek nagy részének le kell szoknia a húsról.

Kétséges, hogy a döntéshozók tesznek-e bármilyen lépést a szeptember közepére várt, a gabonatartalékokról szóló globális jelentés előtt. Egyelőre még az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi ügynöksége, a FAO vezetője sem hajlandó azt mondani, hogy élelmiszerválság lenne. Ha azonban a déli féltekén a jövő évi termés elmarad a várttól, akkor már élelmiszerkrízisről beszélnek majd.

José Graziano Da Silva azt mondta a stockholmi Globális Vízkonferencia előtt, hogy a nagy mezőgazdasági országoknak összehangolt lépéseket kell tenniük az élelmiszerárak visszafogására, miközben szakértők a víz- és élelmiszerpazarlást bírálták.

A téma azért vált ismét fontossá, mert négy éven belül immár harmadszor drágultak jelentős módon az alapvető élelmiszerek - ezúttal az Egyesült Államokat sújtó aszály és rossz oroszországi és fekete-tengeri termés miatt.

A FAO-főnök azt mondta: még akkor is, ha 10-20 százalékkal drágul a búza, a kenyér nem drágulhat ennyivel. Jelenleg "nincs válság" - mondta, a 2007-2008-as élelmiszerválságra utalva, amikor éhséglázadások robbantak ki Egyiptomban, Kamerunban és Haitin.

Stockholmban a víz -és az élelmiszerbiztonság kapcsolatáról tárgyalnak majd a küldöttek. Torgny Homgren, a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet vezetője megjegyezte: a világon előállított élelmiszer felét meg sem esszük. Mindehhez a világon felhasznált vízmennyiség egynegyedét pazaroljuk el - tette hozzá.

Az ENSZ szerint az ok az lehet, hogy a fejlődő országokban rosszul tárolják, a gazdag államokban pedig eldobják az élelmiszer egy részét. A vízhez való biztonságos hozzáférés fontos feltétele az élelmiszer-ellátásnak és a jövőben kevesebb vízzel több élelmet kell előállítani - mondta a FAO-vezető.

A Stockholmi Vízügyi Intézet tudósai sokkoló módon azt jósolják: a világ lakosságának 40 év múlva szinte vegetáriánussá kell válnia, hogy elkerülhető legyen az élelmiszerhiány. Szerintük csak az étrend öt százaléka származhat állati eredetű fehérjéből - mert csak így lesz elegendő víz a növényi és állati eredetű élelmiszerek előállásához a Föld 9 milliárd lakosa számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×