Infostart.hu
eur:
392.43
usd:
342.76
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Ismét botrányt okozott a karikatúra

Felháborodást keltett a franciaországi zsidók körében a Le Monde című napilap keddi számának címlapján megjelent karikatúra. A franciaországi Zsidó Cégvezetők és Szakemberek Egyesülete közleményben ítélte el a szerintük az antiszemitizmus erősítésére alkalmas alkotást.

A Franciaország egyik legismertebb karikaturistája, a januárban Orbán Viktort náciként ábrázoló Plantu, civil nevén amúgy Jean Plantureux által készített rajz egy kifejezéstelen tekintetű, szakállas, vallásos zsidó férfit ábrázol, akinek kalapja alól kigöndörödő egyik pajesza szögesdrótként folytatódik, amely elválasztja Izraelt a palesztin területektől.

A kép apropóját az a hír adja, hogy az ultraortodox zsidóknak az izraeli kormány tervei szerint katonai szolgálatot kellene teljesíteniük, ami ellen az érintettek tiltakoznak. A karikatúrán ábrázolt férfi arcán emiatt egy könnycsepp gördül le, a kép szövege pedig egy mondatból áll, amely úgy szól, hogy "Izrael: az ultarortodoxok többé nincsenek fölmentve a katonai szolgálat alól".

A Zsidó Cégvezetők és Szakemberek Egyesülete által kiadott közlemény rámutat arra, hogy a második intifáda óta a karikaturisták az izraeli politika miatt nemcsak az ottani hatóságokat, hanem általában a zsidókat támadják, ami az arab és az európai sajtóban az antiszemitizmus "szédületes" felerősödéséhez vezetett. Ez a tendencia az elmúlt években tovább erősödött Franciaországban, fogalmaznak a nyilatkozat szerzői, hozzátéve, hogy az áprilisban egy zsidó iskola ellen Toulouse-ban elkövetett merénylet óta azt remélték, legalább a francia média nagyobb óvatossággal kezeli majd ezt a témát.

Amint Plantu legújabb rajza mutatja, erről szó sincs, állapítják meg, kifogásolva, hogy a karikatúra azt sugallja, mintha az összes izraeli, illetve a világ más tájain élő vallásos zsidó a Le Monde és a más hozzá hasonló lapok által folyamatosan elítélt izraeli biztonságpolitika cinkosa lenne, és közvetlen módon hozzájárulnának vagy előidéznék a palesztinok elszigetelését.

A karikatúra egyébként egy olyan pillanatban jelenik meg, amikor Franciaországban amúgy is erősödőben van a zsidóellenesség, amely elsősorban a közel-keleti és az észak-afrikai bevándoroltak által lakott városnegyedekben érzékelhető a leginkább. Ennek kapcsán egy ismert franciaországi zsidó ügyvéd nemrég azt írta: ma már nem a szélsőjobb, hanem a muzulmánok egy része jelent veszélyt a zsidókra, ezt a gyűlöletet pedig a francia baloldal Izrael ellenes magatartása is erősíti, illetve legitimálja.

A Zsidó szervezetek tanácsának elnöke a három lyoni zsidó fiatal megtámadását követően jelentette ki, hogy amióta Mohamed Merah áprilisban Toulouse-ban három katonát, egy zsidó rabbit és három zsidó kisgyermeket meggyilkolt, drasztikusan megszaporodtak a közössége elleni támadások Franciaországban. Richard Prasquier akkor azt mondta, a Merah-esetet követő egy hónap leforgása alatt 140 antiszemita jellegű támadást regisztráltak, ami egyharmada az összes tavaly elkövetett zsidóellenes akcióknak.

A folyamatnak távolról sincs vége: legutóbb egy hete egy Lyonba tartó vonaton bántalmaztak egy zsidó diákot, aki éppen abból a toulouse-i iskolából tért haza szüleihez, ahol Mohamed Merah szörnyű merényletét elkövette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×