Infostart.hu
eur:
392.45
usd:
342.79
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Újabb bevételekre van szüksége a francia kormánynak

Vastapsot kapott a francia miniszterelnök a parlamentben azzal a kijelentésével, hogy a gazdagokat jobban megadóztatják a jövőben. Jean-Marc Ayrault a kormány leendő lépéseit ismertette a francia honatyákkal.

A kormányfő elismerte, hogy a várakozásokkal ellentétben a gazdasági növekedés Franciaországban idén 0,4 helyett mindössze 0,3 százalékos lesz, jövőre pedig a korábban tervezett 1,7 helyett valószínűleg 1,2 százalék körül alakul majd. Mindez azt jelenti, hogy nem elég az állami kiadások visszafogása, újabb bevételekre is szükség van - hangsúlyozta Jean-Marc Ayrault, hozzátéve: elsősorban azoktól fogják ezt beszedni, akik az előző ciklus alatt kedvezményekben részesültek, vagyis a gazdagoktól.

Az ovációval fogadott intézkedéssorozat egyik első lépése a vagyonadót érinti: 2012-től várhatóan ismét 800 ezer eurós összvagyon szinttől kell azt megfizetni. A Sarkozy-éra alatt ezt a határt 1,3 millió euróra emelték fel, amivel alapvetően azokat a nem kifejezetten tehetős családokat akarták megvédeni, amelyek ingatlanjuk felértékelődése miatt kerültek a vagyonadó hatálya alá.

A fentivel párhuzamosan szigorítják az örökségek adóztatását, amelyet szintén Nicolas Sarkozy lazított fel, és Francois Hollande kampányígéretének megfelelően két új adósávot vezetnek be. Mindkettő a leggazdagabbakat érinti, az első az évi 150 ezer euró fölötti jövedelmeket sújtja 45 százalékos adóval, a másik az évi egymilliót meghaladó jövedelmeket érinti. Ez utóbbi esetében minden egyes, egy milliót követő euró után 75 százalékos adót kell fizetni.

Jean-Marc Ayrault a gazdasági intézkedések ismertetése után bejelentette azt is, hogy Francois Hollande kampányígéretének megfelelően engedélyezik az azonos neműek házasságát, és lehetővé teszik, hogy az ilyen párok gyermeket fogadjanak örökbe. Az erről szóló törvényt 2013 első negyedévében fogadják el.

A jobboldali ellenzék gyávának és unalmasnak minősítette a kormányfő beszédét, kifogásolva, hogy egyáltalán nem beszélt a gazdasági válság kezelésének módjáról. Francois Fillon volt kormányfő egyenesen úgy fogalmazott, hogy a szocialisták gazdasági és szociális csődbe viszik az országot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×