Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Így adóztatná meg a gazdagokat az elnökjelölt

Hetvenöt százalékos adót vetne ki a leggazdagabb franciákra a szocialisták államfőjelöltje. Francois Hollande hétfői bejelentése párttársainak egy részében is meglepetést keltett. A politikus a gazdagok mellett az vállalkozókat is magára haragította, ez utóbbiak azért háborognak, mert a jelölt megválasztása esetén megszüntetné ezt az önvállalkozási formát.

"A tőzsdén jegyzett legnagyobb francia cégek vezetőinek éves átlagos keresete immár eléri a kétmillió eurót, és ez elfogadhatatlan" - jelentette ki a szocialista párt államfőjelöltje a TF1 televízió politikai műsorában. A politikus azt mondta, elnökké választása esetén az évi egymillió eurót meghaladó jövedelmekre 75 százalékos adót vet ki, ami pontosan 34 százalékkal haladná meg a jelenlegi legfelső, 41 százalékos adósávot.

A bejelentést egyelőre hitetlenkedve és enyhe döbbenettel kommentálják Franciaországban, és Hollande-nak az sem tesz jót, hogy kiderült: a kezdeményezésről kampánystábja költségvetéssel foglalkozó tagja is a televízióból értesült. A szocialista államfőjelölt azonban igyekszik magabiztosnak mutatkozni, kedden már azt mondta: a 75 százalékos adót befizető gazdagok hazafiságukat fogják bizonyítani, hiszen gesztusukkal hozzájárulnak az egyenlőtlenségek csökkentéséhez és a társadalmi összetartás megerősítéséhez.

A politikus egyébként nem csak a gazdagokat haragította magára, hanem az ön-vállalkozókat is. Ez utóbbiak azért dühösek, mert Hollande kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén megszünteti ezt a 2009-ben bevezetett kifejezetten kedvező és egyre népszerűbb státust, arra hivatkozva, hogy az valójában kiszolgáltatottságot és elszegényedést eredményez.

Az önvállalkozókat tömörítő szervezetek azonban úgy vélik, az előnyös cégadózási forma megszüntetése tömeges munkanélküliséget és a feketegazdaság megerősödését eredményezné. E státus egyik legnagyobb előnye egyébként az, hogy egy nem túl magas átalányadó befizetésével az ön-vállalkozók egyszerre egyenlíthetik ki a társadalombiztosítási járulékokat, valamint a családon belül rájuk eső személyi jövedelemadót.

Ráadásul a kifejezetten merevnek tartott francia vállalkozási környezetben soha nem látott engedménynek számít, hogy ha nincs árbevételük, semmit sem kell fizetniük. Az önvállalakozók mindenesetre figyelmeztették Hollande-ot: egymillióan vannak és szavazatuk számítani fog az elnökválasztásokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×