A médiatanács május végén meghozott határozatát első olvasatban sokan félreértelmezték Franciaországban, úgy értették ugyanis, hogy a testület általában a Facebook és a Twitter nevének az említését tiltotta meg.
Holott valójában egy, az utóbbi időben mindinkább elharapódzó gyakorlat hatósági megállításáról van szó: a televíziók és rádiók újságírói ugyanis egyre gyakrabban mondták el a műsoraik végén, hogy az általuk kezelt téma az adott médium Facebook vagy a Twitter oldalán is megtalálható, és természetesen azt is, hogy azokhoz hozzá lehet szólni.
A médiatanács valójában ezt az eljárást akarta szabályozni, kimondva: továbbra is megemlíthető, ha egy műsor a közösségi oldalakon is elérhető, de kizárólag a két szolgáltató nevének az említése nélkül. A testület elnökének magyarázata szerint ebben a formában a közlés hírértékkel bír, ellenkező esetben rejtett reklámról van szó, ráadásul azt a látszatot kelti, mintha e két szolgáltatón kívül nem létezne, vagy nem létezhetne más közösségi háló.
Bár a francia írott sajtó alapvetően a médiatanács ellenőrzési viszketegségét bírálta, a helyzet az, hogy a kérdést valójában a legnagyobb francia kereskedelmi televízió, a TF1 terjesztette a hatóság elé. A lépést egyes szakértők azzal magyarázzák, hogy a televíziók vezetői immár közvetlen konkurenciát látnak a közösségi hálókon megjelenő hírforrásokban, és többé nem akarják, hogy az általuk gyártott "termékek", azaz a hírek és más műsorok egy másik kereskedelmi cég nevével kerüljenek összefüggésbe.
"Csak az ellenőrzött hírnek van értéke"
Arra egyébként már korábban is voltak konkrét jelek, hogy a francia média egy része megpróbálja felvenni a harcot a két vezető közösségi hálóval szemben, a Canal+ tévécsatorna igazgatója például, nemrég egyenesen megtiltotta újságíróinak, hogy a Twittert használják.
Rodolphe Belmer részben az exkluzivitásra való törekvéssel magyarázta a lépését, azt is hangsúlyozta azonban, hogy az internet korában immár nem a nyers, hanem a rendezett, ellenőrzött és elmagyarázott hírnek van értéke, márpedig ilyen szerinte csak a professzionális médiában található, és ezt az előnyt meg kell őrizni.
A televíziók vezetőinek üzenete meglehetősen egyértelmű: igaz ugyan, hogy egyre több újságíró szerzi be információit a közösségi hálókon, de azok gyakran megbízhatatlanok, és ellenőrzés nélküli átvételük az adott médium hitelességét is alááshatja. A helyzet pikantériája azonban az, hogy a korlátozást kitervelők mindezzel egy időben továbbra is használni akarják a Facebook és a Twitter nyújtotta előnyöket.
A két érintett közösségi hálót üzemeltető cég vezetői egyébként eddig nem reagáltak a médiatanács döntésére, igaz, arra nincs is nagyon szükségük, a munkát ugyanis a francia írott sajtó helyettük is elvégzi. Az újságok egy része nemes egyszerűséggel butaságnak tartja a határozatot, mások pedig Amerika-ellenességgel is megvádolták a testületet.
Az Egyesült Államokban a tiltás visszhangja meglehetősen vegyes volt: a New York Times újságírója kifejezetten jó ötletnek tartja a név szerinti említés tiltását, szerinte ugyanis a Facebook vagy a Twitter szellemisége megöli a felhasználók kritikai érzékét. Más lapok inkább francia sajátosságot, a mindenáron való szabályozási akaratot látják a határozatban.





