Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
314.28
bux:
150491.27
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

"Szüzességi teszttel" a nemi erőszak vádja ellen

Egyiptomban felháborodást váltott ki, hogy a hadsereg elismerte: "szüzességi teszteknek" vetett alá tüntető nőket, hogy azok ne tudják nemi erőszakkal vádolni a katonákat.

Hoszni Mubarak rezsimjének bukása után átmenetileg a fegyveres erők legfelsőbb tanácsa izgatja Egyiptomot, és emberi jogi aktivisták most a katonákat is súlyos jogsértésekkel vádolják. Azt követelik, hogy vizsgálják ki azokat a vádakat, amelyek szerint a demokráciapárti tüntetések idején megalázó, úgynevezett "szüzességi teszteknek" vetettek alá tiltakozó nőket. Az érvelés az volt, hogy a nők "ne tudják azt állítani, hogy megerőszakolták őket".

Egy jogvédő csoport szerint az egyiptomi katonai ügyész bírálataik miatt beidézett négy újságírót és egy vezető bloggert. Õt és két újságírót később elengedtek, de két riporter a hétvégén bíróság elé áll.

A szüzességi vizsgálatokról szóló állítások először a kairói Tahrír téren március 9-én tartott tüntetések után hangzottak el. Ezen a napon civil ruhás férfiak özönlötték el a környéket és rátámadtak a tiltakozókra, a hadsereg pedig beavatkozott, hogy megtisztítsa a teret. Az egyik letartóztatott nő elmondta, hogy zaklatták, az Amnesty International jogvédő csoport pedig jelentést adott ki az esetről.

Eszerint a katonák 18 őrizetbe vett fiatal nőt fenyegettek azzal, hogy prostitúció miatt vádat emelnek ellenük, és "szüzességi vizsgálatokat" hajtottak végre rajtuk. Az Amnesty szerint meg is verték, és elektrosokkal kínozták őket.

A fiatalok reformerek, akik szerint Egyiptom átalakítása amúgy is túl lassan halad, élesen bírálták a hadsereget. A katonák a "társadalmi párbeszéd" részeként egy konferenciára hívták őket, az aktivisták azonban nem mentek el, mert szerintük a sebtében összehívott találkozóval csak a bírálatokat akarták elhallgattatni.

A katonák tanácsa tagadta, hogy a megtámadták volna a tüntetőket. Iszmail Etman tábornok, a tanács szóvivője még bírálta is azokat a tiltakozó nőket, akik elvegyültek a férfiak között, és "parázna" módon viselkedtek. "Fiatal nők és férfiak voltak együtt az egyik sátorban. Normális ez? Kábítószer is volt náluk" - mondta. Ugyanakkor elismerte, hogy március 9-én 17 nőt is letartóztattak, akik egy év felfüggesztett börtönt kaptak, de tagadta, hogy erőszakot alkalmaztak volna.

Az egyiptomi katonai tanács azt ígéri, hogy az idei választások után visszatér a polgári kormányzás. A lakosok egy része azonban attól tart, hogy a katonák ugyanolyan tekintélyelvű módon irányítják az országot, mint ahogy Hoszni Mubarak elnök tette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Átvágtak két sarkantyút a Dunán, kisebb ideiglenes szigetek is létrejöttek Budapest felett

Átvágtak két sarkantyút a Dunán, kisebb ideiglenes szigetek is létrejöttek Budapest felett

Befejeződött két dunai sarkantyú átvágása Sződliget térségében egy európai uniós kutatási program részeként, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a hajózás érdekében erősen szabályozott Dunán természetesebb élőhelyeket visszaállítani. A beavatkozás során a kőből épített sarkantyúk part felőli végét nyitották meg, így a főmedernél nyugodtabb, de folyamatosan átöblített mellékáramlás jöhet létre, amely kedvezőbb feltételeket biztosít halaknak és kétéltűeknek. Kisebb ideiglenes szigetek is létrejöttek ezzel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×